Connect with us

Blogbazár

A kormány nagy fájdalma…..

alom-fidesznyik-politika
Megosztás

Este láttam a Schmidt Mária-féle intézet vezető elemzőjét az Egyenes beszédben. Valami remek volt. Kétszer is megnéztem.

Szegénynek meg kellett volna magyaráznia,

miért szabad focimeccset rendezni, kulturális rendezvényt, koncertet pedig nem. (Gulyás Gergely indoklását azért még ő sem merte elismételni, amely szerint a focimeccsen nem isznak, csak a koncerten.) Ezért inkább belemenekült annak taglalásába, miért volt nagy fájdalom a kormány számára, hogy le kellett fújnia az augusztus 20-i rendezvényeket.

Kíváncsiak, ugye?

Megmondom. Illetve ő megmondta.

Azért, mert eredetileg Trianon 100. évfordulóját is össze akarták kapcsolni augusztus 20-a ünnepével.

Ezen azért elámultam. Úgy látszik, végre kiderült, ki a felelős Trianonért. Hát Szent István! Annyi igazság van benne, hogy tényleg többnemzetiségű államot hozott össze.

Bár arról nem tudok, hogy ragaszkodott volna ahhoz, bánjanak is velük pocsékul.

És micsoda újszerű ötlet lett volna a tűzijáték Trianon emlékére!

Talán ezért kerülne milliárdokba, mert előbb fellőtték volna Nagy-Magyarország képét, (miért, egyszer hamburger-formát is fellőttek, mert ilyet lehetett olcsón kapni), majd petárdák gyászos pukkanása kíséretében szomorúan nézhettük volna, ahogy részekre hullik. Aztán lett volna

  • célbalövés Clemenceau-bábura,
  • vehemens jobboldaliaknak vörösfesték-öntési verseny a Károlyi-szobor helyére,
  • fehér lovaknak zsákbanfutás Horthyra emlékezve, akinek szintén volt valami köze a dologhoz.

Csupa móka és kacagás

Nekem is fáj, hogy elmarad. De azt ígérik, ha lehet, bepótolják. A nyár végén esetleg az augusztus 29-i mohácsi vész ünneplését is be lehetne kapcsolni a rendezvénysorozatba.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük