Kerítésen innen
A kormány nyíltan politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, illetve az adóhivatalt?
Az Action for Democracy határozottan elutasítja, hogy a magyar kormány „politikai célok szolgálatába állította a titkosszolgálatokat”, amikor szervezetük magyarországi aktivitását figyeltették meg.
Az Action for Democracy határozottan elutasítja, hogy a magyar kormány „politikai célok szolgálatába állította a titkosszolgálatokat”, amikor szervezetük magyarországi aktivitását figyeltették meg – közölte szervezet által megbízott sajtóügynökség.
Elérhetővé vált az Országgyűlés honlapján a Nemzeti Információs Központ (NIK) rövid tájékoztatója
Az Eurolex Consulting Kft. a közleményben úgy fogalmazott, hogy „az adóforintok elherdálása után” a Nemzeti Információs Központ vezetése ugyanazt állítja, amit az Action for Democracy: minden támogatásuk teljesen jogszerűen történt.
Hozzátették: a tényekkel kapcsolatban nem érhette nagy meglepetés a közvéleményt, mivel a szervezet a tevékenységéről március óta konzekvensen beszámolt a nyilvánosságnak.
Azt írták: büszkén vállalják, hogy a törvényes keretek maximális betartásával – sok más nemzetközi alapítványhoz és szervezethez, így például az EU-hoz hasonlóan – a demokrácia és a jogállamiság védelmét támogatták.
A szervezet alapítóinak és tanácsadó testületi tagjainak a jelentés által „baljósként” beállított kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és „sugallt amerikai kormányzati bekötöttségét” a „politikai fantazmagória birodalmába” sorolták, hangsúlyozva, hogy támogatási döntéseik teljesen függetlenek mindennemű kormányzati és egyéb külső befolyástól.
Mindezzel együtt elfogadhatatlannak nevezték, hogy a magyar kormány a titkosszolgálatokat politikai célra használja, kellemetlen helyzetbe hozva a szolgálatokat is, amit a jelentés „sok helyen igen erőltetett megállapításai is bizonyítanak”.
Rendkívül aggasztónak tartják, hogy a kormány szerintük a teljes államapparátust bevetette az Action for Democracy, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Datadat elleni lejárató kampányban, és „nyíltan politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, illetve az adóhivatalt”.
Jelezték: az Action for Democracy megteszi a szükséges diplomáciai és jogi lépéseket a folyamatos támadások „semlegesítése” érdekében.
(MTI)
Szerző
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!