Connect with us

Ez a nap

A kormányhoz és az ENSZ-hez fordul a Suzuki-gyárból kizárt szakszervezeti szövetség

Megosztás

Határozottan tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), hogy a Suzuki nem engedte be a gyárba a szakszervezeti képviselőket – jelezte közleményében az érdekvédő szervezet. A MASZSZ törvénytelen eljárásról beszél, az Orbán-kabinettől és az ENSZ szervezetétől kér segítséget.

A MASZSZ szerint a vállalat eljárása ellentétes a magyar jogszabályokkal,

illetve a nemzetközi munkaügyi normákkal, ezért kedden az Nemzeti ILO Tanácshoz fordul jogorvoslatért. Szabálytalanságot azért emlegethetnek, mert a Munka törvénykönyve szerint, ha csupán egyetlen szakszervezeti tag is van egy cégnél, akkor oda a szakszervezeti vezetők bemehetnek. A Suzukinál pedig a február elején megalakult szakszervezetnek már mintegy 300 tagja van.

Mi az az ILO?

Az ILO  – International Labour Organisation, vagyis Nemzetközi Munkaügyi Tanács – 1919-ben jött létre, és az ENSZ szakképpviseleteként működik. Magyarország 1922-ben csatlakozott a nemzetközi szervezethez, amely két hét múlva ünnepli megalakulásának századik évfordulóját.  A Nemzeti ILO Tanács pedig az ILO, a magyar kormány, a munkavállalók és a munkáltatók képviselőit fogja össze, és egyfajta érdekkegyeztető fórumként szolgál.

A cég semmibe veszi a magyar munkavállalók jogait

A szakszervezeti szövetség sajnálatosnak tartja, hogy a Suzuki nem hajlandó érdemi szociális párbeszédre, miközben a kormánytól – annak stratégiai partnereként – több milliárdos állami támogatást kapott. A kormánytól pedig azt várják, hogy a hangzatos jelszavak helyett határozottan lépjen fel a magyar dolgozók képviseletében A MASZSZ kirekesztésének ennél látványosabb következménye is volt: a Népszava számolt be róla először, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség félpályás útlezárással tiltakozott a kizárás miatt, mert úgy vélték, a cég semmibe veszi a magyar munkavállalók jogait.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó

MaSzSz: Áder küldje vissza a rabszolgatörvényt az Országgyűlésnek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük