Kerítésen innen
A kormánynak papírja van róla, hogy 2017-ben hazudott a nemzeti konzultációban
Feltehetően az ilyen esetekről mondhatta Orbán Viktor, hogy „majd az ügyvédek elsikálják”. Az ominózus eset -amihez hasonló előtte is és azóta is megesett- 2017-ben történt, a jogerős ítélet 2018 májusában született, most 2019 végét írjuk.
Mindenben fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Kúria,
így az nem változott: a
kormánynak bocsánatot kell kérnie a Magyar Helsinki Bizottságtól azért, mert a nemzeti konzultációban valótlanságot állított róla, ezt 30 napon keresztül a Kormany.hu oldalon a nyitóoldalon kell tartania, és 2 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie.
A 2017-es nemzeti konzultációban a kormány 8 millió háztartásba juttatta el
azt a sugalmazó kérdőívet, amelyben szerepelt egy olyan kitétel is, hogy a Magyar Helsinki Bizottság védi a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat, és pártolja a törvénytelenségeket. Emiatt a szervezet személyiségi jogi pert indított 2017. október 1-jén a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, amely a konzultációt lebonyolította.
A jogerős ítélet 2018 májusában született meg a Fővárosi Ítélőtáblán
Erre bólintott most rá a Kúria, miután a kormány felülvizsgálatot kért, és amúgy is minden lehetséges jogi eszközt felhasznált, hogy ne kelljen kitennie a számára óriási presztízsveszteséget jelentő bocsánatkérő szöveget.
Következmény?
Ha jól bogarásztuk a híreket, senkit nem rúgtak ki nagy csinnadrattával, új levelet sem írt a miniszterelnök mindenkinek, akiket félrevezettek, vagyis minden maradt a régiben. Ennek nem az az üzenete, hogy jó úton járnak, amikor átverik a választót?
„Természetesen elégedettek vagyunk az ítélettel. Mindenkinek jobb lett volna, persze, ha a kormány nem hazudozik rólunk. Állampolgárként annak különösen örülünk, hogy a bíróság nem nagyon magas sérelemdíjat állapított meg, amit végeredményben az adófizetők állnának, hanem elfogadta a mi kérésünket, és olyan kompenzációt alkalmazott, ami a kormánynak fáj igazán, nem pedig az ország polgárainak. A Magyar Helsinki Bizottság a kétmilliós sérelemdíjat ingyenes jogi segítségre fogja fordítani, mégpedig azoknak a jogi képviseletére, akik összeütközésbe kerültek az illiberális rezsimmel, és volt merszük másokért vagy magukért kiállni”
– olvasható a szervezet közleményében Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének nyilatkozata.
Szerző
Friss
- A megafonos nagy innovációja: ‘belsős informátorom szerint’ – Deák úr,’ és bejött’?
- 40 éve szolgáló katonatiszt a honvédség áldatlan állapotáról: felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság
- Hogy ne haljunk meg ostobán…: Várkonyi Andrea grátisz jótanácsa