Connect with us

Budapesti hétköznapok

A kormányzati tengelykezű félemberek támadása Budapest ellen – Lázár és Navracsics a főváros minden tervét kinyírják

Megosztás

Csökkentené Budapest szerepét a területfejlesztésben Navracsics Tibor, közben Lázár János egy sor fővárosi projektet állított le.

Megosztás

Csökkentené Budapest szerepét a területfejlesztésben Navracsics Tibor, közben Lázár János egy sor fővárosi projektet állított le. Karácsony Gergely kabinetfőnöke nyílt vérengzésről beszél. A szakértő szerint a kabinet lépései a Budapest-vidék ellentétet szíthatják – hangzott el az ATV Híradójában.

Vidék-főváros, népi-urbánus, a NER-nek  mindegy csak harc legyen?

A döntések szinte mindig Budapesten születnek, ez pedig a területfejlesztés területén sincs másképpen. Ezen változtatna most a szakminiszter, aki nagyobb szerepet adna a régióknak az őket érintő fejlesztések előkészítésében és végrehajtásában is. 2026-ig viszont még sok a tennivaló.

„Addigra szeretnénk ismételten letenni a magyar területpolitika alapjait. Ez nem kishitűségből adódik, hanem pontosan abból adódik, hogy tudom, hogy milyen óriási munka áll előttünk. Fogalmakat kell átgondolni, célokat kell átgondolni, magát az országot kell újragondolnunk”

– fogalmazott Navracsics Tibor. Közben a Telex arról írt, hogy Lázár János építési miniszter elkaszálta a fővárosi fejlesztések többségét. Nagyjából hatvan projekt esett kútba. Sok esetben uniós pénzeket kell visszafizetni, sőt akár még eljárások is indulhatnak. Lázár a lapnak úgy fogalmazott, hogy „a kabinet a gazdaságélénkítő fejlesztéseket tudja és akarja támogatni”.

Szemlénk a témában:

Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke a Facebookon nyílt vérengzést említett, majd hozzátette: Lázár János a kezével mond halálos ítéletet a fejlesztési projektekre. Úgy véli, hogy nem szakmai, hanem politikai szempontok érvényesültek, ahogyan Navracsicsnál is, amikor a fejlesztési politikát vázolta fel.

Király Dávid várospolitikai szakért az ATV Híradó stábjának úgy fogalmazott, hogy ő ebben nem lát mást mint a Fidesznek a „szokásos Budapest ellenes politikájának egy újabb megnyilvánulását”, valamint a Budapest-vidék ellentétének teljesen fölösleges szítását. Ugyanakkor hozzátette, a régiók bevonás a döntéshozatalba pozitív, az azonban a kormányon múlt, hogy ez eddig nem történt meg.

„Most már a Karmelitában dől el minden döntés, ami az országit érinti, úgyhogy ez lehet egy ilyen politikai mondás, de valójában ez sose történt meg, az önkormányzatok nincsenek bevonva és a nagyobb, mondjuk a megyei önkormányzatok sincsenek bevonva ezekbe a döntésekbe”

(ATV híradó)

Budapest leamortizálásának kísérlete kormány vezetéssel más területeken is zajlik, emlékezzünk csak Kubatov Gábor legutóbbi eszmefuttatására, ami arra jutott, hogy fel kellene darabolni Budapestet:

„Szerinte ha ez így megy tovább, akkor egyre inkább fel fognak erősödni azok a hangok, amelyek a Budapesttől való elszakadást javasolják ezeknek a (külső. a szerk.) kerületeknek, ugyanis egész egyszerűen sokkal jobban megéri önálló településként működni, mint a főváros részeként. „

Nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Szerző