Connect with us

Koronavírus

A koronavírus az egészségügyben legyőzte a kényszernyugdíjazást

orban
Megosztás

 A normalitás felé tereli a kormányt az az egészségügyi vészhelyzet amit a koronavírus okoz.  Ha tetszik nekik ha nem, vége a semmittevés kényelmes éveinek. Pénteken például -alighanem a fogukat szíva ugyan-, de kénytelenek voltak felfüggeszteni, az Orbán-kormány eddig is nagyon sok vitát kiváltott kényszernyugdíjazási törvényét, legalább az egészségügyben.

Rektivált nyuggerek

A Kormány elrendeli a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat alkalmazásának felfüggesztését az egészségügyi dolgozók vonatkozásában a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által kihirdetett veszélyhelyzet időtartamára – mondja ki a miniszterelnök által aláírt pénteki kormányhatározat.”- vette észre a portfolio.

A nemzeti kommunációs dumakormány is ráébred lassan, hogy abban a helyzetben amibe vagyunk csak a szájtépés és a fenyegetőzés nem segít. Most derül majd ki, hogy mit tesz az Orbán kormány valódi vészhelyzetben, ahol a visszafelé mutogatás, és a migránsozás édeskevés.

 Mit is jelent a gyakorlatban a pénteki döntés?

„A 2013-as szigor értelmében a nyugdíjkorhatárt elérő közalkalmazottaknak választaniuk kellett a nyugdíj és a munka között (mert illetményüket és fizetésüket egyszerre nem vehetik fel), és ez a szabály különösen érzékenyen érintette a már akkor is súlyos munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyi ágazatot. A kötelező nyugdíjazásnak nevezett szabály alól a kórházak és szakrendelők egyedi mentességet kérhettek a dolgozóiknak. Ennek pontos részleteiről korábban Farkas András nyugdíjszakértő írt alaposabban. Arra mutatott rá, hogy a mentességi procedúra, a szabályok alkalmazása rendkívül bonyolult folyamat, miközben az orvosok esetében a mentességek 100%-ban jóváhagyást kaptak. Ez is bizonyította, hogy az államnak is szüksége volt és van nyugdíjas egészségügyi dolgozókra.”- áll a fenti cikkben.

A kormányzat döntése tehát a társadalom két csoportját: a betegekét, és az egészségügyét is pozitívan érinti. Még nagyon sok a fentihez hasonlóan reproduktív határozat kellene.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük