Sport
A koronavírus kiütötte a budapesti vizes eb-t
Jövő májusra halasztották a budapesti vizes Eb-t. Törölték a vízilabda kupaidényt. Jövő május 10. és 23. között rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot az Európai Úszó Szövetség (LEN) keddi bejelentése szerint.
Az új időpont a sportolóknak és szurkolóknak is jól jöhet
„Örülünk, hogy sikerült megállapodnunk az Európa-bajnokság új időpontjáról. A magyarok szerelmesei a vizes sportoknak és különösen egy ilyen rendkívüli időszak után az emberek még inkább szívesen figyelik majd a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy jövő májusban egy újabb aranyfejezetet írunk az Eb-k történetébe”
– idézte a LEN közleménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt.
Paolo Barelli, a LEN elnöke kiemelte, az új időpont tökéletesen szolgálja a sportolók felkészülését az ugyancsak egy évvel elhalasztott tokiói olimpia előtt, és bízik benne, hogy 2021-ben újra fantasztikus lesz a hangulat a telt házas Duna Arénában.
A második halasztás
A LEN először március 20-án halasztotta el az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók kontinensviadalát, akkor május 11. és 24. közötti időszakról augusztus 17-30. közé helyzete át.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az augusztusi időpont sem megfelelő, és jelezte, várhatóan jövő májusban kerül sor az eseményre.
Az is eldőlt, hogy a vízilabdázók koronavírus-járvány miatt félbeszakított nemzetközi kupaidényét – azaz a férfi Bajnokok Ligáját, az Eurokupát és a női Euroligát – törölték.
A férfiak legrangosabb sorozatában három magyar csapat volt érdekelt: címvédőként az FTC-Telekom Waterpolo és az OSC a B csoportban szerepelt, előbbi a második, utóbbi az első helyen állt. Az OSC ráadásul fantasztikus szezont tudhatott maga mögött, ugyanis mind a zöld-fehéreket, mind az olasz sztárcsapatot, a Pro Reccót is legyőzte. Utóbbi diadalával az olaszok hatéves hazai veretlenségét törte meg. Az A csoportban a Szolnoki Dózsa az ötödik helyen állt, amikor félbeszakadt az idény, kevés esélye lett volna a nyolcas döntőbe jutásra. Az Eurokupában a ZF-Eger a Brescia elleni elődöntős párharc első felvonását idegenben még lett tudta játszani február végén. A női Euroligában a negyeddöntős szakaszban ért véget a sorozat, itt a Dunaújváros a Dinamo Uralocska ellen játszott döntetlent.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért
- Az éj sötétjében úgy ‘adódott’, hogy változik az adó – A nap -egyik- botránya
- Gábor György: Orbán nem azért hazudik, mert fél az igazságtól, hanem mert már nem is tud különbséget tenni a kettő között
- Az Orbán-Lánczi páros nagytakarítási ‘suvick’-listája a parlamenti ‘bátrak’ előtt
- Panyi Szabolcs: pár érdekes hasonlóság Orbán és Fico miniszterelnökök húzásaiban
- Tiltó tervezet a ‘jó, a rossz és a csúf’ energiaitalokról: amit lehet és amit nem 18 év alatt
- Kovács Zoltán és a ‘sokkszerű támadás’-vízió – Van még olyan Fidesz-potentát, aki nem nullázta le a renoméját?
- Pintérnek ez is sikerült: diploma nélkül is ‘játszhat orvosost’ a ‘magasan képzett egészségügyi szakdolgozó’
Trucheser
2024.08.16 12:39 at 12:39
I only focus on the licking of surfaces in the environment and do not cover excessive self licking, such as that resulting in acral lick dermatitis cialis 20 mg Lets face it getting that defined, ripped, lean look with six pack abs is tough