Connect with us

Ez a nap

A korrupt pályázatírók helyett a lakosság fizette a 40 milliós büntetést

Megosztás

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője szerint az április 8-ai országgyűlési választás tétje az, hogy az országnak van-e európai jövője, lesz-e fejlődési lehetősége, valamint visszatér-e a szabadság és az emberi méltóság az „iskolapolgárok” életébe.

Oktatási minimum

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője – aki Horváth Tamással, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltjével sajtótájékoztatót is tartott Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Gimnázium előtt kedden – az MTI-nek telefonon elmondta: javarészt erről szól az oktatási minimum, amelyben megegyeztek a demokrata ellenzék pártjai. Ennek alapvetései között említette a többi között a készségfejlesztés előtérbe helyezését, a kritikus gondolkodásra nevelést, az intézményi autonómia és a szabad tankönyvválasztás visszaállítását, az iskolarendszer átjárhatóvá tételét az esélyegyenlőség érdekében, valamint a diákok és a pedagógusok terheinek csökkentését.

Visszaélések az Öveges-program megvalósításakor

Hangsúlyozta: az éves GDP hat százalékát kell az oktatásügyre fordítani, szemben a jelenlegi 4,8 százalékkal, ráadásul sok forrást nem hatékonyan használnak fel és bőven akadnak korrupciós ügyek is.

Horváth Tamás arról beszélt, hogy az Öveges-program keretében megvalósult egy természettudományos labor fejlesztése a Móra gimnáziumban. Ennek örülni kellene, de a közbeszerzés felülvizsgálatánál gyakorlatilag visszaélésekre bukkantak az ellenőrző szervek, ezért a várost mintegy 40 millió forint visszafizetésére kötelezték. Ezt később mérsékelték, mert társberuházó, illetve kedvezményezett volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), amely időközben átvette az intézmény vezetését. Azt mondta: ez azért igazságtalan, mert a büntetést a helyiek fizették, néhány korrupt pályázatíró munkája miatt.

Húsz fűtetlen tanterem

Szólt arról is, hogy bár ebben az intézményben megvalósult egy fejlesztés, a falai omladoznak; van egy nagyon szép osztálytermük, de van másik húsz, amelyikben nincs fűtés.

Az LMP 2014 júniusában követelte a Kliktől az Öveges-program pályázati dokumentációjának nyilvánosságra hozatalát, mivel azt gyanították, hogy alibicélokra és alibicégeknek fizettek ki százmilliókat. A program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2014 decemberében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen uniós forrásokkal visszaélés gyanújával. A Miniszterelnökség belső vizsgálata többrendbeli szabálytalanságot állapított meg. A program keretében kémiatantermek kialakítására nyerhettek támogatást önkormányzati fenntartású oktatási intézmények.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük