Connect with us

Ez a nap

A köznevelési törvény módosítása alapvető jogokat vesz el a szülőktől

Voks 2018
Megosztás

Öt ellenzéki frakció közös beadványban kéri fel az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg a köznevelési törvény júliusban elfogadott módosításait.

Súlyos jogsértések

Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kormánypártok által elfogadott módosítások súlyos jogsértéseket okoznak.

A képviselő úgy fogalmazott: a törvény szellemisége is alkotmánysértő és a jogszabály nagyon sok ponton nem tartja be a jogállamiság követelményeit. Kiemelte, hogy többek között sérül az információs szabadsághoz való jog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyermekek művelődéshez való joga.

A politikus külön nehezményezte, hogy ezentúl hatéves korban kötelező lesz beiskolázni a gyermekeket. Hangsúlyozta, hogy eddig a szakemberek döntöttek az iskolaérettségről.

Kunhalmi Ágnes egyúttal felszólította az Országgyűlést, hogy tegyen eleget egy korábbi alkotmánybírósági határozatnak és alakítsa ki a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekekre vonatkozó, az egyéni szempontok mérlegelését is lehetővé tevő szabályozást.

Alkotmányos alapjogok

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese leszögezte, hogy a tanuláshoz és a gyermekek nevelési módjának megválasztásához fűződő jogok alkotmányos alapjogok. Az ellenzék azért fordul az Alkotmánybírósághoz, mert úgy érzi, hogy ezek a jogok sérülnek – jelentette ki.

MTI/Soós Lajos

A törvény alapján a szülők nem dönthetnének arról, hogy miként taníttassák gyermekeiket, ahogy a tanárok sem arról, hogyan gyakorolják a szakmájukat – mondta.

A szabályozás jelentősen csökkenti az alapítványi és magániskolák jogát arra, hogy megválasszák a saját pedagógiai programjukat – bírált a politikus, aki szerint ezzel elvész az alternatív oktatás lényege.

Sajátos nevelési igényű gyermekek

Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kijelentette, hogy a törvénymódosítás elveszi annak jogát a szülőktől, a pedagógusoktól és a diákoktól, hogy beleszólhassanak a közoktatás rendszerébe.

Hangsúlyozta, hogy az intézményvezetők megválasztása során a tantestületnek és a diákönkormányzatnak eddig is csak véleményezési joga volt, de most ezt is eltörlik.

Hanák Gábor, az LMP elnökségi tagja azt mondta, a jogszabály sérti a gyermekek megfelelő fejlődéshez való jogát. Példaként említette, hogy a döntéshozók tovább központosítják a tankönyvpiacot, aminek minősége emiatt érzékelhetően romlik.

A politikus is kitért arra, hogy nem készült el a sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó szabályozás, mert ezek a gyermekek –gyakorlatilag nem létezőek a kormány számára”.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa arról beszélt, hogy a Fidesz korábban megszerzett jogokat vesz el és lerontja a magyar oktatási rendszert.

A kormány rossz irányba vezeti az iskolarendszert, ami nem csökkenti, hanem növeli az egyenlőtlenségeket – mondta a képviselő.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Csapóné Erzsébet

    2019.08.31 14:55 at 14:55

    „A törvény alapján a szülők nem dönthetnének arról, hogy miként taníttassák gyermekeiket.”
    Engedjék meg,hogy szülőként szóljak,mivel 3 gyermekem taníttatását vittem végig.Miként? legnagyobb fiam jó képességgel rendelkezett,ezért amikor a körzeti iskola alsós magyart tanító tanítónéni elégségessel biztatott az említett tárgyból,váltottunk.motiválni lehet,de megbélyegezni gyermeket azt nem.Anyukám besegített nyugdíjas pedagógusként és észrevette,hogy a képolvasás gyenge elsőben.megbeszéltük,hogy gyakorolnak,akkoriban dolgoztam és a gyakorlásnak lett eredménye,mert olvasása hibátlan lett.Ő szótagolva tanította ezt,de a képolvasás sem gond egy jó pedagógusnak.Ezek után határoztam,hogy iskolát kell váltani és átkerültünk egy másik kerületbe,amivel leginkább Feri járt jól.Itt rajta múlt hogy tanult,a lehetőség adott volt.Hogy is jellemezte az iskola váltását,mert lelkiztem miatta.Véleménye a régi iskoláról a gyerekek jók voltak,de az új intézmény lehetőséget adott javításra.Ez leginkább nyolcadokba tört rá az osztályra.Nem kivételeztek vele,de olyan osztályba került és olyan tanárokhoz,akikről egy negatív megnyilvánulás sem lehetett.Ők pedagógusok voltak.Innen gimnáziumba került.Kérem a szülőket,hogy hasonló esetben élni kell a váltással még akkor is,ha három gyermek utazik önállóan a villamoson.Ebből csak a középső gyermekem akartam megkímélni ,a lakótelepi iskola magántanulói státuszát kérve,de az alsós ig. helyettes,ma FIDESZ képviselője ezt a kérést megtagadta.Váltani kell,ha szükséges.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük