A közoktatás a nemzet legfontosabb ügye

A szó nemes értelmében vett kulturális forradalmat hozott az 1868-as népiskolai törvény – jelentette ki Bódis József oktatási államtitkár kedden Pécsen.

150 évvel ezelőtti törvény

Bódis József a szabályozás megszületésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett kétnapos konferencia megnyitóján hangsúlyozta: az akkori törvény óriási jelentőségű volt, ugyanis minden fiatal számára lehetővé tette az iskoláztatást, az iskolázottságot, ami napjainkban „már természetes”.

Az akkori gondolatiság 150 évvel ezelőtt szabályozásban, törvényben testesült meg. Ezt számos olyan cselekedet követte, amelynek a többi között az iskolarendszert, az iskoláztatást mint a modern társadalom jellemzőit köszönhetjük – vélekedett az államtitkár.

Font Márta történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pécsi Akadémiai Bizottsága alelnökének köszöntője szerint az 1868-as törvény jelentős lépéseket tett az írástudatlanság felszámolására. 1914-ig a tanítók száma megduplázódott, és a törvény megalapozta a magyar felsőoktatás és tudományosság 19-20. századi fejlődését – tette hozzá. (mti)

Igazuk van a nagy tekintetű tudós uraknak és hölgyeknek, ám nehogy azt higgyük, hogy a kiegyezés utáni Magyarországon ideális vagy akár csak jónak mondható oktatási helyzet alakult ki.

Tanítóbarát

Gárdonyi Géza, aki maga is néptanító volt a részben általa alapított, az oktatási kormányzattól teljesen független Tanítóbarát című folyóiratban 1886 és 1888 között számos cikkben bírálta a népnevelés, oktatás ügyét. A tanítók akkori legfontosabb követelése az volt, hogy a fizetésüket, amit a törvény meghatározott, ne a helyi közösségeknek kelljen állnia. Ez égetően fontos volt Gárdonyi szerint, hiszen főleg vidéken a tanító járandóságát sokszor terményben fizette ki az elöljáróság, nem egyszer persze hónapos késésekkel. Így aztán a vidéki tanítók szegényebbek voltak, a mesebeli templom egerénél is.

Gárdonyi éveken át ostorozta Trefort Ágoston vallás- és közoktatási minisztert is, hogy ebben az ügyben nem lépett. A néptanítók azt szerették volna, ha a központi kormányzat a részükre megállapított fizetést a költségvetésből fizeti ki és az iskolafönntartó birtokosoktól, falusiaktól adó módjára szedi be ennek fedezetét. Így rendszeres és biztos jövedelmük lehetett volna a tanítóknak, ám évekig nem hallották meg követeléseiket.

„Ismerünk helyeket, ahol a fele fizetését sem kapja meg a tanító, pedig ha a hátralékos gabonát be tudná hajtani, olyan úr lenne belőle, mint egy kerületi iskolaigazgató.

Ha az adóhivatal fizet bennünket, a tanító állami hivatalnokká válik, s mint ilyen, kellő tekintély birtokában van, a paraszt respektálja, s nem veti szemére a kenyeret; a fizetés rendesen befolyik s a nyomor megszűnik; ha kevés is a fizetés, be lehet osztani napról-napra, mert pontosan kapja.

S végül minden baj, minden megalázás, mely a nép által való fizetéshez van kötve, eltűnik, mint az árnyék.”

Csökkentsék a tanítók adóját

„Továbbá tekintettel arra, hogy a tanító némely helyeken, kivált ott, ahol a javadalmazás földek által történik, aránytalanul nagy adót fizet, – ezen adót, tekintettel a tanító hivatalára, le kellene szállítani.

Falusi tanítóságom ötszáz forint körül jövedelmezett. Minden évben ki kellett adóba fizetnem ötven-hatvan forintot. Miért! Mert nekem is a földekből kellett húznom fizetésemet, és a földadó iszonyú nagy! (…)

Újabb időkben sokat emlegették, hogy a tanítók fizetését emelni kell. De hát az a fizetésemelés olyan szó, melynek fakárhoz oda van kötve a majd is.

Ne emeljék most a fizetésünket, hanem szállítsák le a terheket, szüntessétek be a nép által való fizetést, hozzatok rendeletet, hogy a tanítóság ne fizessen földadót, és emeltek anyagi helyzetünkön akkorát, hogy megkönnyebbülten lélegzik fel az országban minden néptanító.”

Gárdonyi Géza, Helyzetünk a társadalomban – Tanítóbarát, 1886

Kapcsolódó

Nem vették tárgysorozatba az oktatási minimumról szóló javaslatot