Egyik este a fiamék elmentek moziba meg vacsorázni. Lefeküdtünk. Bonifác a méreteinek megfelelő kosárba, Zara a kutyamatracra – öt percig. Aztán nyugtalanul mászkált föl-alá, s közben oda-odament Boni ágyához, szaglászott, majd folytatta a bolyongást. Ez így ment egy darabig. Aztán egyszer csak – amikor Zara ismét Boni ágyánál volt – az én kutyám fölkelt és átvonult a másik szobába, ahol befeküdt a fotelba. Zara meg hihetetlen mértékben összetekeredett és elhelyezkedett az igencsak nem rá méretezett ágyban. Ott aludt egészen addig, amíg a fiamék haza nem jöttek…
Emberség
Bárhonnan közelítem, a tény tény marad: Bonifác látta, mi újság és udvariasan átadta a helyét Zarának. Udvariasság… Ez mintha kiveszőben lévő lenne az emberek világában. Talán nem ártana – sok egyéb mellett – ezt is megtanulni a kutyáktól! Úgy tűnik, ők alkalmazzák azt, ami sokakból kiveszett: az udvariasságot és az emberséget.
