Connect with us

Kerítésen innen

A Kutyapárt lakhatást vett egy hajléktalannak

Megosztás

Állami támogatásából, 150 milliós kampánykeretéből teremtett otthont a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egy győri hajléktalan férfinak.

Megosztás

Állami támogatásából, 150 milliós kampánykeretéből teremtett otthont a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egy győri hajléktalan férfinak: a párt forrásaira bárki pályázhatott egy épkézláb tenderrel, a jelentkezők egyike pedig Robi nevű, fedél nélküli férfinek szeretett volna segíteni.

„Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutynak is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá. Ezt szeretnénk bővíteni még több lakókocsival”

– írta Facebook-oldalán az MKKP

Rózsa Sándor Népi Közpénz-tékozló Alap

Hozzátették, hogy azért Gyurcsány Ferenc ötlete is tetszik nekik, és lehet, hogy ők is kiülnek majd egy éjjel a Parlament lépcsőjére, demonstrálni a hajléktalanok érdekében – hátha egy napig figyelnek a kezdeményezésükre.
A párt arra is emlékeztet, hogy december 15-ig még lehet pályázni jövő évi központi támogatásuk összegére is, a Rózsa Sándor Népi Közpénz-tékozló Alapnál várják a megvalósítható ötleteket.

Felcsút azt akarja, hogy állítsák vissza a kátyúkat

A kormánybosszantó poénok mellett a Kutyapárt idáig fejlesztések, és civil programok sorát indította el: buszmegállót, bicikliutat építenek, utat kátyúznak, faültetési programot hirdetnek meg, színezéssel hívják fel a figyelmet a a töredezett és balesetveszélyes járdaszakaszokra – igaz, munkáik közül nem sok marad meg tartósan, az önkormányzatok többnyire rossz néven veszik, ha valaki a területükön hívja fel a figyelmet valamilyen hiányosságra. Nemrég például a felcsúti önkormányzat követelte az MKKP-tól, hogy állítsák vissza eredeti állapotukba (!) a településen feltöltött kátyúkat .
(Forrás: Népszava)
https://varosikurir.hu/regen-ugyanugy-gondolkoztam-a-hajlektalanokrol-mint-a-liberalisok-most-ledaralnam-mindet/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük