A labdarúgás nem nemzeti ügy

Magyarországon fetisizált sportág a labdarúgás. Hatvan éve abból élünk, hogy volt egyszer egy Aranycsapat és egyben gyászoljuk azt az 1954-es vb-döntőt, ahol Puskásék kikaptak.

Gondoljunk csak bele: ebben a sportágban Magyarország kétszer szerzett világbajnoki ezüstérmet, de egyiknek sem tudott örülni és soha nem kezelte azt a helyén. Csehország is kétszer, míg a hollandok már háromszor veszítettek el világbajnoki finálét, ám mégsem gyászolják ezeket az eseményeket. Ahogyan idén Horvátország bukta el a döntőt, ám a szomszédaink mindössze egy napig voltak szomorúak, majd azóta is büszkén ünneplik a világbajnoki ezüstérmet.

A labdarúgás sport, egy játék

Kétség kívül az elmúlt 25 évben óriási biznisszé vált, ahol ha például a Bajnokok Ligáját nézzük kettészakadt Európa, keletről csak egy-egy oligarcha pénzéből feltőkésített klub (Saktar Donyeck, CSZKA Moszkva) tud odaérni a legjobbak közé, de ott is csak statisztálnak a nyugati kluboknak.

Nemzeti szinten sem sokkal jobb a helyzet, igaz néha van egy-egy kiugró időszak, ami leginkább azzal a szerencsével magyarázható, hogy egy-egy országban éppen egy tehetségesebb nemzedék jött össze. Így lett Európa-bajnok Görögország, emelkedett fel Izland és lett vb-döntős Horvátország.

Magyarországon erőltetett menetben halad az utánpótlás fejlesztése, ám az “akadémiák” elmúlt egy évtizedes regnálása már azt is bebizonyította, hogy ezzel sem megyünk semmire. Egy kezemen meg tudom számolni a feltűnt valódi tehetségeket, ráadásul közülük is egyre több játékost kerülő úton fedezünk fel. Magyarul ők nagyon fiatalon kikerülnek egy-egy nyugati tehetséggondozó központba, majd már félig csiszolt játékosként kerülnek vissza a magyar korosztályos csapatokba.

Most például az U19-es válogatott kezd beérni,

ám rögtön kiderül, hogy a tehetséges futballisták zöme már ebben a korban külföldről érkezik haza. Nézzük csak: Bencze Márk (Vitesse), Csóka Dániel (Wolverhampton Wanderers), Schön Szabolcs (Ajax Amsterdam), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Szerető Krisztofer (Stoke City), Torvund Alexander (Ullern IF) is külföldön pallérozódik.

Hozzájuk csatlakozott a kapus Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Mocsi Attila (MOL Vidi FC), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd) és Tímári Norman (Ceglédi VSE).

A magyar miniszterelnök a minap új sportkomplexumot adott át, hol máshol, mint éppen Felcsúton. Orbán Viktor azt mondta: a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont legfontosabb feladata a nevelés,

“mi nem gyártjuk a futballistákat, mi nem droidokat programozunk, hanem egy olyan erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”.

A Magyarországon működő nyolc komolyan vehető labdarúgó-akadémia közül mindegyik tízévente felnevel két nemzetközi szintű játékost, akkor készen is van egy európai szintű magyar futball válogatott. Orbán szerint a Puskás Akadémia már teljesített, hiszen onnan került ki Sallai Roland és Kleinheisler László. Budapesten ugye éppen ők ketten szereztek gólt a görögök ellen, ám azóta jött a görögországi vereség és a tallini 3-3.

Szép, szép, de akkor hol a másik 14 játékos?

Őszintén szólva sehol, a gyenge színvonalú magyar NB I hemzseg a külföldi játékosoktól. Olyan zsoldosok keresik itt degeszre magukat, akik egy-egy nyugati másodosztályú bajnokságban sem állnák meg a helyüket. Talán csak az egyetlen Davide Lanzafame a kivétel, aki Kispesten volt már magyar gólkirály, ma pedig már a Ferencvárosban ontja a gólokat.

Az akadémisták pedig alig jutnak játéklehetőséghez.

Győzelem Görögország ellen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük