Connect with us

Banánköztársaság

A legerősebb szavakkal kell leválasztani a nemzetről a vezetőt, a vezetőről az Istent, az Istenről a hatalmat, a gazdag keresztényekről a szegény keresztényeket.

Megosztás

Egyes pártok Európában a Fidesztől tanulják, hogyan kell újra bevonni a politikába a szélsőséges gondolkodást, az arra hajlamos mai szavazókat, de úgy – és ez a találmány -, hogy ne lehessen leantiszemitázni, lerasszistázni őket. Az egykori szélsőséges, neofasiszta, nacionalista, etnicista pártokból hirtelen bevándorlás-ellenes pártok lettek, amelyek tanultan averzívek, tehát alkotmányosak. (Averzív=idegenkedő).

kenyerszaporitas
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Hiedelem történelem

A hiedelmek centrális erőteréből, az idők kezdete óta a törzsi majd nemzeti, a szociális és a vallási-túlvilági viszonyokhoz kötődő hiedelmek törnek elő.

Miután kihalt a társadalmi osztályok egyenlőségének „tudományos” hiedelme, a kapitalizmuson belüli egyenlősítő „szocdem” hiedelem is elerőtlenedett, egyre kevesebb választóban vált ki csoportérzést.

A jobboldali pártok után a baloldali pártok is elfogadták azt a hiedelmet, mely szerint a jólét legfőbb feltétele a szabad verseny. Ezzel az uralkodó hiedelemmel felvértezve fordult rá a világ az 1970-es évek olajválságai után kiépült neoliberálisnak csúfolt rendszerre, melyben akár jobboldaliak, akár baloldaliak álltak a hatalom csúcsán, folyamatosan, a mai napig nőtt a vagyoni egyenlőtlenség.
Az uralkodó hiedelem 40 év után, mára, azért került a kihűlés közelébe, mert nem a jólét győzött, hanem a tőke. A legnagyobb vagyonok tulajdonosai, azok örökösei és gazdasági társaságai már a rajtnál megnyerték a szabad versenyt.

A hiedelem-konzervatív mintapárt

A Fidesz „önzetlenül felvállalta” a magyar testvériség és a keresztény testvériség mellett az averzív testvériség, mint összetartozás-érzés kezelését is.
A hiedelemcsoport tagjainak nincs rasszista tudatuk, rosszul esik nekik, ha lerasszistázzák őket, hiszen éppen az az innovációjuk (valójában a Fidesztől kapott identitásuk), hogy nem lépik át a határt, mert „csak” averzívek, vagyis „csak” idegenkednek, elfordulnak, tartanak, szoronganak, utálkoznak, félnek, irtóznak a cigányoktól, zsidóktól, araboktól, feketéktől, liberálisoktól, idegenlelkű tudósoktól, idegenlelkű bíróktól, idegenlelkű civilektől, idegenlelkű egyetemektől, a „nem jó látni” hajléktalanoktól és minden más, a stabilitást veszélyeztetőnek, felforgatónak kikiáltott szervezettől, amelyeknek a gaz liberális demokrácia jogokat biztosított, eddig.

Míg a rasszista testvériséget a törvények nem engedik nyíltan hirdetni (a Fidesz sem hirdeti nyíltan), addig az averzív testvériséget, mint összetartozás-érzést, amelynek csak a pc volt a korlátja, kormányprogrammá lehet emelni, törvénybe lehet iktatni, majd törvényesen lehet szorongatni, kiszorítani azokat, akiktől a győztesek idegenkednek.

Utcáról misére

Az averzív keresztények hétközben utálják a másik fajtáját, de vasárnap szeretet üzemmódra váltanak és a zsidó Jézushoz imádkoznak, mondhatni, hogy a hét átlagában felebarátaik felét sem szeretik. Jézus azt tanította, hogy segíteni kell az elesetteket, az éhezőket, az áldozatokat, éljünk szeretettel, de az averzív keresztények azokat utálják, akik segítik az elesetteket, az éhezőket, védik az áldozatokat – ’”nehogymá, egyre éhesebbek jönnek, rászoknak a teremtett halra”!

A Fidesz vertikális csoportképzésének eredményeként Magyarországon a leggazdagabbak a legszegényebbekkel együtt alkotnak csoportot, persze nem a hétköznapokban, hanem a szavazófülkében. A vagyoni különbségre érzéketlen, viszont a hiedelmekre érzékeny csoportot az akkori hatalom, a két világháború között, a mennyországot érő Nagy-Magyarország hiedelmével hozta létre, ugyan hol máshol keresné a Fidesz a gyökereit és a szobrok talapzatát?

A vizitdíj 2007. évi bevezetése előtt az lett volna az MSZP és az SZDSZ vezetőinek a feladata,

hogy a hiedelmek kialakult rendszerét átalakítsák, ami akkor az ingyenesség hiedelmének a kezelését jelentette volna, alapos kommunikációval, de elmulasztották. A Fidesz viszont erősítette az ingyenesség hiedelmét, a „szociális népszavazás”-sal saját hatalmi szempontjait érvényesítette. Jelentős részben ma is emiatt nincs megoldás a magyar egészségügy problémáira.

A 2010. évi választási győzelem után a hiedelmek ura kijelölte a majdani legnagyobb hazai vagyonok tulajdonosait, a gazdag keresztényeket, hogy azután már szabadon tudjanak versenyezni. A szegények azóta is szegények, de sokukban az a hiedelem alakult ki, hogy már szociálisan is védve vannak, mert a győztesekhez tartoznak, a balliberálisok már nem osztogathatnak a kisebbségeknek, az idegeneknek, így mégsem a szegények vannak legalul, már csak dolgozniuk kell és akkor boldogulnak, „meg van mondva”.

Egyes pártok Európában a Fidesztől tanulják, hogyan kell újra bevonni a politikába a szélsőséges gondolkodást, az arra hajlamos mai szavazókat, de úgy – és ez a találmány -, hogy ne lehessen leantiszemitázni, lerasszistázni őket. Az egykori szélsőséges, neofasiszta, nacionalista, etnicista pártokból hirtelen bevándorlás-ellenes pártok lettek, amelyek tanultan averzívek, tehát alkotmányosak.

Orbán Viktor Köves Slomóval a kíséretében, Jeruzsálemből, a „chábád negyedből” üzente meg, hogy Soros Györgyhöz még Izrael miniszterelnöke is averzíven viszonyul.

Megoldási kísérlet

„Mindenki kiválaszthatja azt a hiedelemrendszert, ami ízlésének, személyes élettörténetének a legjobban megfelel, de ha valaki egy másik hiedelemrendszer követőit kívánja a saját igazáról meggyőzni, annak sajnos be kell lépnie az adott rendszerbe, és annak szabályai szerint megvívni az ütközetet.” (Csányi Vilmos: A tudományok nyitott, szabályozott hiedelemrendszerek, TATTVA /tattva.hu/, 1999.)

Az új csúcsszövetség hiedelemrendszerének tartalmaznia kell a Fidesz csúcsszövetsége hiedelemrendszerével érintőlegesen közös elemeket, hiszen attól remélhető, hogy lesznek Fidesz szavazók, akik újragondolják hova szavazzanak, ugyanis, ha a Fidesz nem veszít szavazókat, nem győzhető le.
Az alternatíva másik ága a rasszista testvériség hatása alatt álló szavazók megnyerése lenne, arra másvalaki tesz majd javaslatot.

A szegény keresztények hiedelemrendszerébe kell belépni, a saját nyelvükön kell megszólítani őket („ könnyebb a tevének a tű fokán …), éreztetni velük, hogy nem jó helyen vannak a gazdag keresztények, az averzív keresztények, a mocskos szájú keresztények, a lopós keresztények, a kíméletlen keresztények, az elesetteken és segítőiken gúnyolódó, a rászorultsági elvet elvető keresztények között.

Meg tudja-e tenni ezt egy ismert rendes ember, aki már többször szerepelt vesztes pártok csapatában ? Nos, aligha.
Akkor ki fog belépni a szegény keresztények hiedelemrendszerébe, ki fogja átalakítani a hiedelmek kialakult rendszerét, ki fogja a szociális testvériség felé mozdítani őket? Mert ez a feladat.

Merkelről jut eszembe

Képzeljünk el, ha tudunk, egy csúcsszövetséget amelyet egy evangélikus lelkipásztor lánya (Merkelről jut eszembe) vezet. Csúcsszövetsége gyökereinek tartja a nemzeti kultúra megtartását, a keresztényszociális, a liberális, a demokratikus értékeket, de tudja, hogy gondot kell fordítani az értékek hiedelem-talapzatának kezelésére. A csúcsszövetséghez – felismerve a liberális demokráciát elfogadó álláspontját – csatlakoznának a szociális testvériséget, a zöld testvériséget, az emberi jogi testvériséget átélő szavazók is. A csúcsszövetség vezetője kinyilvánítaná (ez is Merkelről jut eszembe), hogy nem akarja kicserélni a lakosságot, törvényesen, de pánikkeltés nélkül védekezik az illegális migráció ellen, betartja a nemzetközi menekültügyi egyezményeket, ellátja magyar okmányokkal a legális migránsokat, a magyarországi telephelyen működő külföldi cégek külföldi alkalmazottait, vezetőit, egyetemistákat, vendégmunkásokat.

A csúcsszövetség ellenségképének fókuszában az averzív keresztények állnak.
A legerősebb szavakkal kell leválasztani a nemzetről a vezetőt, a vezetőről az Istent, az Istenről a hatalmat, a gazdag keresztényekről a szegény keresztényeket.

De ez csak képzelet.

Szerző: Végh Károly

Kapcsolódó

Vekerdy Tamás: mi az, hogy keresztény Magyarország?

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük