Banánköztársaság
Elfogy a szaloncukor, ám itt marad a nyomorúság
Három igazán őszinte, mélyen emberi és az ünnephez is méltó választ kaptam és adhattam tovább: az ország akkor tán legnépszerűbb „gyermekbarát” családnevelő pszichológusáét – Isten nyugosztalja őt – , azután a legelesettebbeknek, a hajléktalanoknak, köztük sokgyermekes családoknak is szinte mindennel segítő lelkészét, s végül: magáét a Télapóét…
Azt mondta a szerkesztőm, írjak valami igazán őszintét, valami nagyon emberit, valami szívet-lelket melengetőt karácsonyra. Istenkém, több, mint negyven éve eddig mindig ugyanezt kérték tőlem a szerkesztők! Mi újat tudnék még mondani, pláne egy ilyen tébolyult világban. Amikor a publicisztika sem lehet már más, mint az irtóztató napi politika, a gyűlölködés, a részvétlenség, olykor a cinikus könyörtelenség krónikája, görbetükre…
Elfogy a szaloncukor, ám itt marad a nyomorúság
Talán keressek valami személyes, megható, szép példát az önzetlenségre, az adakozásra, az emberi jóságra? Ilyen volna éppen – akadt már sokszor életemben – elég kérdezősködni bármelyik karitatív szervezetnél… Illetve elég volt. Ezzel is bajok lettek. Közhelyes bajok. Elmúlik az ünnep, elfogy a szaloncukor, ám itt marad a nyomorúság. S többnyire azok bőkezűek, akik maguk sem dúskálnak anyagiakban. Ha az ajándékozónak mégis van mit a tejbe aprítania – ritkábban – akkor nyájas Olvasó már eleve gyanakszik: ugyan mi a csudát akarhat „az” evvel a „reklámfogással”? Ha karitatív, ha civil, ha így vagy úgy politizáló, ha közéleti – vajon miféle érdek állhat a jótette mögött?…
Nézzük csak, mit is írtam, mikor még jobb idők jártak. Hopp, megvan! A Vasárnapi Hírek 2004-es karácsony előtti körkérdése azt firtatta, kinek mit is jelent a karácsony, mi is az igazi az ajándék. Mákom volt akkor: három igazán őszinte, mélyen emberi és az ünnephez is méltó választ kaptam és adhattam tovább: az ország akkor tán legnépszerűbb „gyermekbarát” családnevelő pszichológusáét – Isten nyugosztalja őt – , azután a legelesettebbeknek, a hajléktalanoknak, köztük sokgyermekes családoknak is szinte mindennel segítő lelkészét, s végül: magáét a Télapóét…
A jelkép mögött – érzelmek
Forrás: YouTube
– A karácsony valóban a szeretet, az emberség ünnepe. Az én számomra mindig is az volt, és annak ellenére, hogy nem egyértelműen rajongok az „előírt” ünnepekért, mert az ember ugye ne akkor örüljön, amikor a naptárban odaér a megfelelő időponthoz, a karácsony ez alól mindig kivétel volt nekem. Úgy éreztem: fantasztikus dolog, hogy van egy nap, amikor semmi másra nem kell – és nem is lehet – gondolni, csak arra, ami összefűz a családommal, az emberekkel, és ezt én nagyon-nagyon szeretem – összegezte érzelmeit Ranschburg Jenő pszichológus.
– Ám az utóbbi években a karácsony hihetetlenül eltolódott az ajándékozás, a bevásárlások irányába. Egyfajta üzleti szellem lengte be, mint ahogy az egész modern Európát is, ami elszomorít. Ezért azt mondom: ne az ajándék értékével törődjünk, és ne azzal teljen el a karácsony, hogy ki mit ad és ki mit kap. Hiszen az ajándék csupán jelkép; a mögötte meghúzódó érzelmek a fontosak. Remélem, hogy odafigyelnek erre az emberek.
Nem túl szerencsés, ha már másnapra vagy legkésőbb január másodikára kialusszuk magunkból azt a jó érzést, ami az emberségünkkel kapcsolatban december 24-én tölt el bennünket. Mert sajnos ez szokott történni, a jó emóciók elillannak, azután megint egy évig várni kell, hogy előjöjjenek. Az emberek iránti vonzalmunkat s azt, hogy együttérzők legyünk és megpróbáljunk segíteni az elesetteknek, a szegényeknek, az egészségügyi okból kiszolgáltatottaknak, a magányosoknak – akik ezen a családi ünnepen még boldogtalanabbak – és mindazoknak, akinek a társdalomba való illeszkedése és a harmonikus életvitele súlyos akadályokba ütközik – nos, ez az , amit karácsonytól karácsonyig nem lenne szabad elfelejtenünk.
Jobb adni, mint kapni
fotó: nepszava.hu
Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ősidők óta az ünnepek velejárója ősidők óta, hogy ajándékot adunk és ünnepi asztalhoz ülünk. Bibliai törvények tiltották az Ószövetség idején, hogy ünnepek alkalmával böjtöljön az ember, sőt elvárás volt, hogy dús ételeket és italokat fogyasszon. Amikor Jézus megszületett, a napkeleti bölcsek Máté evangéliumának tanúsága szerint aranyat, tömjént és mirhát hoztak nekik, és nem azért, hogy tegyék be a féltve őrzött emléktárgyak közé, hanem, hogy ezekkel a kivételes értékű ajándékokkal, a királyhoz méltó adománnyal segítsék ennek a szegény családnak a helyzetét.
– Az ajándék és a karácsony nem választható el egymástól. De a Bibliában az is benne van, hogy ki-ki tehetsége szerint adjon; a baj mindig az, ha megpróbáljuk a túlzott ajándékozással azt kimutatni, aminek éppen a hiányáról árulkodik a túlzás: a szeretetünket. Akadozó emberi kapcsolatainkat takarják el a nagyobb és egymásra licitáló ajándékok, holott az is bibliai gondolat, hogy aki nem tud igazán nagy ajándékot adni, az mindig csak annyit adjon, amennyi hozzá méltó. Jézust, amikor bemutatják a szülei, két kis galambot visznek ajándékba és ebből tudható, hogy szegények a szülők. Nem spórolósak, hanem szegények; vihetnének bárányt is, de az a gazdagok ajándéka…
Amikor a pusztai vándorlás idején a szent templomsátrat fölállították, akkor is mindenki a tehetsége szerint hozott értéket; volt aki aranyat, drága gyöngyöt, festett gyapjút és volt lehetőség rá, hogy aki nem tud ilyesmit hozni, az a pusztai akácfából vágjon le egy jó darabot, mert az is felhasználható a templomsátor építéséhez. Az ajándék, amiben benne van az adományozó tehetsége, szeretete, akkor is nagy érték, ha nem lehet pénzben mérni. Adni pedig annak kell, aki kér és akinek szüksége van rá. S az ember a maga szeretet-bőségéből vagy gazdagságából bárkinek adhat. Ha hajléktalanok kerülnek az utunkba, bármit adhatunk, aminek örülnek. Mi az egyesületben velük együtt fogunk karácsonyozni, már most együtt készülünk. Köztük is vannak, akik kis ajándéktárgyakat készítettek a közös ünneplésre, mert – ez is ősi dolog – jobb adni, mint kapni.
Az együttlét, a közös játék öröme
Pirker Gyula Miklós, a nagykarácsonyi Mikulás Kézműves Játszóház Télapója azt hangsúlyozta, hogy nemcsak adok-kapok-ból, nemcsak ajándékokból áll a karácsony.
– A meghittség az ünnep fő fortélya és épp erről szól az egész „birodalmam” minden tevékenysége! Érthető, ha a szülők mindenképpen szeretnék meglepni, megajándékozni a csemetéiket, hogy örömet okozzanak nekik. A gyerekek pedig nemcsak piros almát és mogyorót kérnek, hanem az édesapjuknak, édesanyjuknak, és nekem is sorolják a trendi és drága kívánságaikat: mobiltelefon, CD-lejátszó, playstation, kamera… Ilyenkor persze szoktam mondani a „magamét”, hogy ezért cserébe bizony nekik is kellene nyújtani valamit, ami a saját kezük munkájával készül. És gondolni a környezetükre, mert ugye a jó gyerek türelmes a társával, a többi emberrel, odafigyel rájuk, így szerez nekik örömet.
Elanyagiasodott és rohanó tempójú világunkban nagyon fontos, hogy elegendő – azaz lehetőleg jóval több – időt töltsenek egymással a szülők és a gyerekek. Amikor ide látogatnak – hétvégén családosan – a játszóházba, akkor még én is elámulok azon, mennyire meglepi őket: csak egy órát szántak a mikulásházi programra, mégis legalább fél napra, de sokszor estig itt ragadnak. Észrevétlenül elszállnak az órák, amíg kézműves ajándékokat készítenek egymásnak, vagy együtt játszanak. Én azt hiszem, nincs is szebb ajándék, mint amit – idejét és energiáját nem kímélve – az készít a számunkra, aki szeret bennünket. Nem számít, ha forintban nem, vagy alig mérhető az értéke; az a fontos hogy bensőséges, szeretetet sugárzó üzenete legyen…
Csóringerek, csókosok, meg a hallgat a mélység, gyün a karácsony!
