Connect with us

Kerítésen túl

A lengyel és a szlovák kormányfő is felháborítónak tartja a magyar „semlegességet”

Megosztás

Morawiecki szlovák kollégájával együtt felháborítónak tartja, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.

Megosztás

Szlovákia és Lengyelország egységesek az Oroszország elleni szankcióknak, és Ukrajna európai szempontú jövőjének a kérdésében. A két kormányfő viszont bírálta Magyarországot.

Az Oroszországgal szembeni szankciók fokozását sürgette az ukrajnai invázió miatt Eduard Heger szlovák miniszterelnök, amikor lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel tárgyalt az északkelet-szlovákiai Stara Lubovna várában. Mint elmondta, Lengyelország osztja ezt a véleményt.

Ugyanakkor csalódottságának adott hangot Magyarország hozzáállása miatt, amely nem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának, illetve nem engedi, hogy a fegyvereket szállító katonai szállítmányok áthaladjanak a területén.

Morawiecki elmondta:

szlovák kollégájával együtt felháborítónak tartja, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.

Ebben a kérdésben szerinte nincs egyezség a V4-en belül. Morawiecki hangsúlyozta:

egyértelműen meg kell nevezni azt, ami Ukrajnában történik.

 

A megjegyzések arra utalnak, írja a BBC, hogy a visegrádi négyek (V4) csoportjában egyre szélesedik a szakadék Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt, mivel a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Lengyelország is nehézfegyvereket, például harckocsikat szállít az ukránoknak.

Magyarország viszont szigorúan „semleges” maradt

„Intenzív, közös segítségnyújtás. Továbbra is kitartunk a segítségnyújtás mellett. Nagyon is a tudatában vagyunk annak, milyen fontos, hogy Ukrajna szabad, demokratikus ország maradjon, és hogy a területi egységét tiszteletben tartsák” – jelentette ki Heger.

Morawiecki emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök szándéka az Ukrajnai háború kirobbantásával a nagy birodalom megújítása volt.

„Ez az a cél, amelyet Ukrajna legyőzése után meg akarna valósítani” – tette hozzá. Szlovákia hozzáállása szerinte kiváló, noha az ország nagyobb mértékben függ az orosz gáztól – írja a pozsonyi Új Szó.

Forrás: hu.euronews.com

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Varga Mihály blokkolta a globális minimumadót - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük