Connect with us

Banánköztársaság

A letartóztatásban lévő Schadl György attól retteg, hogy megölik a börtönben

Megosztás

Retteg a börtönben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke, Schadl György – tudta meg a Blikk.

Megosztás

Retteg a börtönben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke, Schadl György – tudta meg a Blikk.

Schadl György az ügyészség szerint több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert Völner Pál államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén

Az ügyészség szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

A Blikk értesülései szerint Schadl attól tart, hogy fogva tartása alatt megölik, ezért külön zárkát szeretne magának. Félelme pedig állítólag abból ered, hogy a házkutatás során a páncélszekrényében megtalált, prominens személyekről készített kompromittáló anyagok miatt így akarják elhallgattatni.

Mint azt a Blikk is megírta, a közelmúltban bővült a gyanúsítottak köre, és a Völner–Schadl-ügynek már 15 gyanúsítottja van. A nyomozó hatóság korábbi tájékoztatása alapján a Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt is érintő korrupciós ügy 15 terheltje közül többen is beismerő vallomást tettek. Schadl György augusztus 8-ig letartóztatásban marad.

Az üggyel kapcsolatban az RTL Klub hozta nyilvánosságra idén január végén, hogy egy borítékban olyan fotókat és DVD-ket találtak Schadl György hálószobájának páncélszekrényében, amelyek kompromittáló adatokat tartalmaznak. Köztük az egyik három ember – közöttük egy rejtélyes közszereplő – aktusáról tartalmaz meglehetősen intim pillanatokat.

Forrás: Blikk

Meztelen közszereplő fotója-videója (?) lapult Schadl György páncéljában

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2022.05.13 12:42 at 12:42

    Szegény Schadl…. Annyira sajnálom…Ha eszembe jut,hogy a börtönben sínylődik,mindig elfacsarodia szívem..
    Épp most morzsoltam el egy könnycseppet a szemem sarkában…És most komolyra fordítva a szót.- ha rajtam múlna,soha a büdös életben nem jöhetne onnan ki.De a legnagyobb baj az,hogy völNER még nem ül ott mellette valamelyik szomszédos cellában

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük