Connect with us

Sport

A Liverpool negyedszer hódította el a trófeát

Megosztás

A Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool szerdán 2-2-es döntetlent követően, tizenegyesekkel 5-4-re legyőzte az Európa-ligában címvédő Chelsea-t a labdarúgó európai Szuperkupáért kiírt isztambuli mérkőzésen.

Az első negyedórában valamelyest a Liverpool volt aktívabb. Ebben a periódusban Salah ziccerben leadott lövését kellett hárítania Kepának. A mérkőzést megzavarta egy pályára rohanó szurkoló, de a biztonságiak gyorsan elfogták, így hamar folytatódhatott a játék. Ezt követően, a Chelsea átvette az irányítást, sorra dolgozta ki a helyzeteket. A Liverpoolnak nem volt ellenszere a tökéletes ütemű kiugratásokkal szemben. Pedro egy ízben a keresztlécet találta el, de Giroud már nem hibázott. A szünet előtt akár megduplázhatta volna előnyét a londoni csapat, de újabb gólját lesállás előzte meg.

A folytatásra sokkal támadóbb szellemű Liverpool futott ki a pályára,

ennek köszönhetően szinte azonnal sikerült egyenlítenie. Egy ideig még nagy nyomást gyakoroltak a Vörösök a Kékek kapujára, de aztán kiegyenlítetté vált a játék, s bár az iram nem esett vissza, helyzet nem akadt ebben az időszakban. A rendes játékidő utolsó 15 percét Kepa nagy bravúrja vezette fel, Van Dijk lövését tolta a kapufára. A hajrában mindkét fél eldönthette volna az összecsapást, de valamennyi helyzet kimaradt, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a Liverpool hamar vezetést szerzett Mané hajszálpontos lövésével, de hátrányba kerülve, a londoniak nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, s bár Adrian egyszer még bravúrral hárított, Jorginho tizenegyesét – amelyet éppen az ő szabálytalansága miatt ítéltek meg – már ő sem tudta védeni. A második 15 percre érezhetően elfáradtak a játékosok, így nem született újabb gól. A tizenegyesek során kizárólag a csereként beállt Tammy Abraham hibázott, így a Liverpoolé lett a trófea.

Az FC Liverpool sikerével története során negyedszer hódította el a trófeát 1977, 2001 és 2005 után

A Liverpool mestere, Jürgen Klopp szerint egy csapat örül csak jobban a Liverpool Európa Szuperkupa-győzelmének, mint maguk a Vörösök, s ez az együttes nem más, mint a Southampton.

„Mindkét csapat megmutatta a karakterét, nagy meccs volt. Akár egy bokszmérkőzés. Jól kezdtünk, aztán túlságosan visszahúzódtunk, nem tudtuk a saját játékunkat játszani. De még a szezon elején járunk. Ennek ellenére, már ez volt a harmadik komoly tétmérkőzésünk. Senki sem akart hosszabbítást az este, az utolsó 15 perc különösen gyilkos volt. Örülök a győzelemnek, de egy csapat talán még nálunk is jobban ünnepel most, mégpedig a Southampton. Meg kell találnunk a módját, hogy készen álljunk ellenük a szombati bajnokira.  Az ajándékom most az lesz a játékosoknak, hogy segítem őket abban, hogy minél előbb regenerálódni tudjanak a bajnokira. Utána majd az Arsenal következik, mindkét meccs nagyon nehéznek ígérkezik.”

A Pool védője, Virgil van Dijk elárulta, mit mondott csapattársának, a meccs egyik, ha nem a legnagyobb hősévé vált Adriannak a tizenegyespárbaj előtt.

„Azt mondtam neki, hogy ma este hőssé válhat, csinálja meg! És így is tett. Nagyon örülök a sikerének és persze boldog vagyok, hogy a csapat is nyerni tudott.”

Míg a Vörösöktől mindenki belőtte a tizenegyest, a Chelsea utolsó rúgója, a 21 éves Tammy Abraham próbálkozását védte Adrian. A londoniak trénere, Frank Lampard azonban nem tört pálcát fiatal támadója felett, és elégedett volt csapata teljesítményével, amely meglátása szerint elég szerencsétlen volt a mérkőzésen.

„Nem szeretek és nem is tudok veszteni, ettől függetlenül büszke vagyok a csapatom teljesítményére. Nagyon akartunk nyerni, de a szerencse nem állt mellénk. A mai meccs jól példázza, hogy fejlődőképesek vagyunk, ami jó jel a szezonra nézve. Ami Tammyt illeti, azt mondtam neki, ne aggódjon” – így a Chelsea legendája.

UEFA Szuperkupa

Liverpool-Chelsea 2-2 (0-1, 1-1, 2-2) – tizenegyesekkel: 5-4
Isztambul, Besiktas Park. Vezette: Stéphanie Frappart (francia)
Gól: Sadio Mané (48., 95.), ill. Olivier Giroud (36.), Jorginho (101., 11-es)
Liverpool: Adrian – Gomez, Matip, Van Dijk, Robertson (Alexander-Arnold, 91.) – Fabinho, Henderson, Milner (Wijnaldum, 64.) – Oxlade-Chamberlain (Firmino, a szünetben), Salah, Mané (Origi, 103.)
Chelsea: Kepa – Azpilicueta, Christensen (Tomori, 85.), Zouma, Emerson – Jorginho, Kanté, Kovacic (Barkley, 101.) – Pedro, Giroud (Abraham, 74.), Pulisic (Mount, 74.)

Forrás: M4 Sport/MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük