Fasiszta propagandaanyagot készül elfogadni a magyar „parlament” – a körítés, amelynek keretében „tárgyalják”, a retorika, amelyet a hatalom használ, náci jellegű.

Orbán még egy pofavizitre sem jelent meg a Sargentini-vitán

A maffiakormány napról napra jobban elszemtelenedik, elvadul – a legfrissebb jele ennek az MTA elleni erőszak, vagy éppen a belső leszámolás, amelynek legújabb áldozata a hírek szerint Prőhle Gergely.

Gyakorlatilag nincs vagy alig van olyan intézkedése a „kormánynak”, amellyel kapcsolatban ne használnák a teljesen hibbant, veszett sorosozást; újabban a „Brüsszel-Soros-Sargentini triumvirátus” emlegetését.

A Sargentini-jelentés „vitájában” elhangzott néhány színvonalas ellenzéki fölszólalás, amelyekért talán érdemes volt bent maradni – az összkép azonban elkeserítő. Gulyás Gergely már-már kedélyesen „érvelt” a fasiszta határozati javaslat mellett; Kocsis Máté már nem annyira kedélyeskedett… Aztán a „vita” meghatározói a Vejkey Imre-Dunai Mónika-Nacsa Lőrinc-féle alakok lettek.

„Megtámadták az országot” – szól a kormánypárti hazugság. Arató Gergelynek igaza volt: ha ezt komolyan gondolták volna, a miniszterelnök legalább egy pofavizit erejéig csak megjelent volna a Házban…

Megjegyzem: leküzdhetetlen viszolygást vált ki belőlem már a kísérlet is, hogy „vitatkozzanak” a hordával…

Maga a „vita” megmutatta a kormányzati propaganda fasiszta jellegét. Elegendő talán a benyújtott szöveg gátlástalan „mimagyarokozására” utalni: ez a kormány soha semmiben sem képviselte „a magyarokat”, többségüket sem. Hivatkozhat ugyan érvénytelen népszavazásra, „nemzeti konzultációnak” becézett, soha senki által nem ellenőrzött humbugra, csalásra, és hivatkozhat a legutóbbi, tisztességtelen „választás” eredményére – de azon is a belföldi szavazatok kisebbségét kapták.

A „kormány” mögött álló egységes magyarságról szóló szöveg mindenkor fasiszta jellegű handabanda.

A gyalázatos és hibbant „megtámadtak minket”, „védjük meg Magyarországot” az „amerikai spekuláns” ármánykodása és fizetett emberei ellen típusú dumákról Goebbels juthat az ember eszébe.

Azt mondják – sokszor liberális demokraták is –, hogy a „fasisztázás”, a „nácizás” kontraproduktív. Meglehet – de akkor tényleg nagyobb a baj, mint gondolhatnánk. Ez az „érv” visszhangozása annak, amit a hatalom cinikusan vigyorogva ismételget.

Nem szép dolog „fasisztázni”, „nácizni” – de ha nincsenek pontosabb kifejezéseink, illetve ezeket érezzük a legpontosabbaknak, akkor muszáj. Még akkor is, ha ezzel netán segítünk a „kormánynak” „elterelni a figyelmet” természetének maffiás jellegéről.

Nem szabad gyávának lenni.

A „vitával” kapcsolatban az ellenzéki fölszólalások után is maradt bennem hiányérzet.

Senki sem szállt szembe a migráncsozással úgy, ahogy szerettem volna. Senki sem mondta ki, hogy kormányra kerülve, Magyarországból nem az orbáni handabanda szerinti „bevándorlóországot”, hanem az elemi érdekeinknek megfelelő és humanista befogadó országot akar csinálni. Amilyen volt Magyarország századokon át – akarva-akaratlanul.

A Sargentini-jelentés kisebbségekkel és zsidókkal foglalkozó, nagyon tompított hangnemben előadott kifogásait is alig érintették: az volt az érzésem a legtöbb ellenzéki fölszólalót hallgatva, hogy kifejezetten kerülték – mintha egyetértettek volna azzal a „kormánybarát” dumával, hogy a vonatkozó részek (ahogy azt a Jobbik is állította) tévesek, netán hazugok volnának.

De erről szó sincs.

Sokkal többet lehetett, kellett volna beszélni a cigányságot érintő súlyos, államilag vezérelt diszkriminációról: az iskolai szegregációról, a telepen élők nyomorult kiszolgáltatottságáról, a közmunkások rabszolgasorsáról – arról, hogy a helyi Döbrögik nem csupán munkájukat, hanem magánéletüket is ellenőrizni igyekeznek; arról, miként éri el a hatalom – megfélemlítéssel, megtévesztéssel, gyakran olcsón megvásárolva őket – , hogy a „választásokon” a Fideszre szavazzanak.

Az igaz, hogy a „Magyar Gárda” a Fidesz-uralom előtt jött létre, ahogy a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozat is korábbi. De egy-egy mozgalom betiltásához – nem mentegetve ezzel a botrányos késlekedést – azért idő is kell; a gyilkosságok ügyében pedig csak az ítélet kimondása esett az Orbán-érára, a tetteseket 2009-ben fogták el.

A „Magyar Gárdát” betiltották ugyan, de azért például a lezsákos „Kurultájat” „gárdisták” „biztosították”; olyan meg végképp nem fordult elő Orbán előtt, hogy a miniszterelnök demonstratívan belga neonácikkal bájologjon… Azt senki sem gondolhatja, hogy a mindenhol őrizőinek seregével megjelenő Orbán „vendégeit” ellenőrzés nélkül engedték volna a közelébe. Olyan sem volt korábban, hogy a magyar állam első számú vezetői Horthy-simogatók legyenek, vagy a „Betyársereggel” közösséget vállalva, Héjjas Ivánt méltassanak. Ha már Betyársereg: Devecser 2013-ban volt. És ma is létezik például a Hatvannégy Vármegye Mozgalom… Mit létezik: már-már kormánypártinak számít!

Gyurcsány idejében arra sem volt példa, hogy állami ünnepeinken rendszeresen cégéres rasszistákat tüntessenek ki a legmagasabb állami elismerésekkel. Azt sajnos nem állíthatjuk, hogy a szocialista-liberális koalíció idején ne lettek volna a közmédiának gyalázatos rasszista műsorai – de azokban a műsorokban fideszes prominensek hirdették a mocskos igét, MIÉP-esekkel, majd jobbikosokkal fölváltva.

Szóba lehetett volna hozni – nem elhallgatva a messzire visszanyúló előzményeket –, hogy ma Magyarországon kifejezetten náci „polgármesterek” is vannak, akiknek tevékenysége cigányellenes, diszkriminatív; akik esténként „eltakarítják” községükből a nappal ott dolgozó vendégmunkásokat, hogy ne zavarják a település „nyugalmát”. Ezeknek a Döbrögiknek az uralma alkotmányellenes, ám szankció nincs.

Szóval lehetett volna miről beszélni.

Ahogy nem kellett volna elkerülni az antiszemitizmus kérdését sem: Sargentini legföljebb némiképpen pontatlan volt, de leginkább diplomatikusan csupán sejtette a valóságot.

A vitában az antiszemitizmus egy futó, Csurkára vonatkozó jobbikos mondat után, Arató Gergely kétpercesében került szóba. Rögtön ugrott is rá Ungár Péter, mondván: ugyan, hagyjuk ezt…

Hát ne hagyjuk.

Ne hagyjuk, mert az Orbán-rendszer egyik lényegi sajátosságáról van szó: az államilag, folytatólagosan, aljas indítékból és bűnszervezetben elkövetett, antiszemita intenciójú gyűlöletkeltésről. Arról, amely nélkül a magyar „jobboldal” nemigen képzelhető el; arról, amelyet ki meggyőződésből, ki „praktikus” szempontokat követve, de rendszeresen művel.

Sok a múlt.

Bizony: hiszen mégsem tekinthetjük merőben véletlennek, hogy a Fidesz nagyjából 1993-94 óta elkezdett nemzetárulózni, ami azért mégiscsak az antiszemita uszítás egyik jellemző toposza. Az sem véletlen, hogy 1998 után a közmédiát rasszista alakok kezére igyekezett juttatni, megszerezvén a hírműsorokat, a reggeli és esti magazinokat, háttérműsorokat.

És a legkevésbé sem véletlen, hogy a Fidesz a MIÉP-pel, majd a Jobbikkal közösen művelt hecckampányaiban rendszeresen olyan embereket támadott, gyalázott, rágalmazott, akiket zsidónak tudott, ismert vagy vélt a közvélemény.

Szomorú, de ehhez az aljas műsorhoz midig találtak zsidó szervezeteket, „jó zsidókat”, akikre hivatkozva előadhatták a zéró toleranciát; no meg itt-ott rendbe hoztak zsidó temetőket, zsinagógákat: „fölvirágoztatták a zsidó kultúrát”…

Mintha komolyan közük lett volna bármihez is.

A Fidesz hazai „politizálásának” jellemzője lett ez a sunyi antiszemitizmus, illetve az antiszemitákra játszó, nekik hízelgő propaganda. Mindennek a csúcsa, az őrületig hergelés történelmi példája az a sorosozás, amelyhez hasonló antiszemita hecckampány az 1945 utáni Európában tartósan nem létezett. Gondoljunk a gyalázatos plakátokra, hirdetésekre, a mocskos „nemzeti konzultációkra”: mindegyik mögött a náci propaganda által „népszerűsített” zsidó rémképe áll: a világ ura, a háttérhatalom, a spekuláns, a bérenctartó – a vizeinkben úszkáló nagy testű ragadozó. És persze a hazai ellenzék is: hazaárulók valamennyien…

Változtat ezen a képen Netanjahu cinikus magatartása, Köves Slomó haszonleső szolgalelkűsége..? Az újra meg újra előadott „zéró toleráncskodás”..?

Az „utálatos ember” bűnbaknak állításáról, a minden elviselhető mértéket meghaladó, tudatos és szervezett, a hatalom médiabirodalmában, terrormédiájában is rendszeresen megjelenő gyűlöletkeltésről beszélek. Arról, ami nélkül a Fidesz-uralom nem áll meg a maga lábán.

Hivatkozhatnak persze elrettentő nyugati példákra: merényletekre, hasonlókra. Nálunk nincsenek merényletek, bár kisebb-nagyobb atrocitások rendszeresen előfordulnak. Gyakori, hogy közterületen, közlekedési eszközökön „megszólítják” a zsidónak vélt embereket, néha meg is verik őket.

Nálunk nincsenek merényletek, tán mert az antiszemita közönség igényeit – egyelőre? – kielégíti az államilag űzött sunyi antiszemita hecckampányok végtelen sora. Össze lehet kacsintani a hatalom embereivel: tudjuk, miről van szó, igaz..?

Most, illetve évek óta ott tartunk, hogy mindennapjainkat a tartalmilag stupid, szándékát tekintve aljas sorosozás közepette éljük: nem menekülhetünk.

Mindennek a magyar társadalomra gyakorolt, évek óta összegződő hatása fölmérhetetlen, de annyi kimondható: a „kormány” propagandájának következtében a magyar társadalom jelentős része lelkileg készen áll egy fasiszta uralom támogatására. A fasizmus mint lelki igény erősebb, mint 1945 óta bármikor.

A Fidesz instrumentalizált antiszemitizmusa megmérgezte a magyar társadalom jelentős részét – míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.

Vannak, akik pontosan látják, mit művelnek Orbánék, és el is mondják:

„Amit Magyarországon csinál, veszélyes, de úgy tűnik, a magyarok önre szavaznak, lelkük rajta. Mi biztos, hogy holnap valami másra fogunk szavazni.”

És valóban: az EU többet nem tehet. (A Néppárt még tartozik.)

Gyurcsány berágott: röpködtek a parlamentben a jelzők: aljas, hazug, gazember….

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét