A magát kereszténynek mondó orbáni hatalom részeseinek nincs erkölcsi korlát, értékeik talán sohasem voltak

A csillogó villogó díszek, a karácsonyi fények, az ünnep hangulata sem feledtetheti, hogy létezik egy másik, egy kilátástalan helyzetben levő, pusztuló Magyarország. Milliók tengődnek úgy, hogy gyakorlatilag esélyük sincs az emberhez méltó életre, számukra már az is öröm, ha naponta esetleg tudnak kenyeret venni.

Az ő álmaik -amennyiben még vannak- földhöz ragadottak

Nem vágynak luxusutazásra, milliós karórákra, helikopterezésre, vagyont érő táskákra, de még talán svájci bankszámlára sem. /Azért sem, mert többségük talán azt sem tudja, hogy ilyen van. /Szeretnének tisztes megélhetést biztosító munkát, fedelet a fejük fölé, és egy szebb holnapot a gyermekeiknek.

A vidéki Magyarország, ma a közmunkások világát jelenti. Kiszolgáltatott emberek százezreit, akik meghunyászkodva tűrik, hogy a parancsolóik azt tegyék velük, amit úrinak mondott kedvük éppen diktál. Aki szólni mer, azt páros lábbal billentik bele a mély gödörbe, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni. Ezért tűrik el a megaláztatást, ezért veszik tudomásul, hogy a közmunkások számára – általában -még a legelemibb munkafeltételek is hiányoznak. Többük beszélt arról, hogy az elemi tisztálkodási feltételek sincsenek a számukra biztosítva. Nem tudnak kezet mosni, ha netán kis, vagy ami még rosszabb,nagy dolgukat kellene végezniük, akkor marad a mező, még volt, a kukoricás, vagy a -korábban kitisztított- árokpart. Ha valakinek nagyon sürgős, akkor elmondhatja, hogy nincs szerencséje.

A közmunkásokat a mai hatalom nem veszi emberszámba,

a közmunkának nevezett rabszolgamunka, statisztikák javítását szolgálja. Így valósul meg országunkban – no, nem a gyönyörű rend, hanem–a teljesnek mondott foglalkoztatás. Talán sántít, de néha úgy érzem, hogy az ókori Rómában is nagyobb becsülete volt a szegényeknek, illetve a rabszolgáknak, mint napjainkban, hazánkban a védtelen embereknek.

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg írás, tudósítás arról, milyen méltatlan körülmények között tengődnek felebarátaink, hogyan nő a szegénység, a nyomor. A Fidesz 2010 óta tartó uralkodása alatt óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lettek. A valamikori középosztályba tartozók közül rengetegen vesztették el egzisztenciájukat, már csak ábrándozhatnak egy szebb világról. Tessék csak megnézni, kik állnak az ingyenes ételosztásokon sorba.

Az országot lényegében egy személyben uraló miniszterelnök nem akar tudomást venni arról, ami ma hazánkban van

Kinyilatkoztatásaiban a ragyogó jelenről és a még fényesebb jövőről beszél. Ha hiszi amit mond akkor azért, ha pedig tisztában van azzal, hogy nem a való világról beszél, akkor pedig azért alkalmatlan arra, hogy az ország első embere legyen. Aki képes arra, hogy szemrebbenés nélkül beszéljen Magyarországról, mint a földi mennyországról, az mindenre képes lehet. Vajon meddig lesz Magyarország, a délibábok országa?

Vajon szabad-e belenyugodni abba, ami van? Vajon tényleg “örök életű” a ma uralkodók hatalma? Hiszem, hogy nem. Mert az nem lehet, hogy mai, szegénysorban élő, hétvégén sokszor otthon éhező gyermekek is szüleik szomorú sorsára jussanak.

A Megváltó születésére emlékezünk

Jézus a kiszolgáltatottak, az elesettek oldalán állt. A mai kurzus csak szavaiban keresztény. Cselekedeteik ellentétesek Isten fiának a tanításaival, növelik a kiszolgáltatottságot, a nyomort. Két kézzel adnak a gazdagoknak, a szegényt kutyába sem veszik. Szerintük, mindenki annyit ér, amennyije van. A szegények milliói megtűrten, kiszolgáltatottan élnek.

Tavaly karácsony óta az ország – ha még lehet tovább fokozni –nagyon mélyre süllyedt a gyűlölködés mocsarában. A magát kereszténynek mondó orbáni hatalom számára nincsenek erkölcsi korlátok, értékeik talán sohasem voltak. A kereszténység álarca mögé bújva, fittyet hánynak a Tízparancsolatra. ” Ne lopj! “, Ne paráználkodj!” , “Isten nevét szádra hiába ne vedd!”, -és még sorolhatnám- amely parancsolatokat naponta sértik meg, büntetlenül, és röhögve.

Advent utolsó napjait éljük

A Fidesz meghatározó alakjai gyakran hivatkoztak az ünnep méltóságára, támadták az ellenzéket azzal, nincsenek tekintettel az adventi időszakra. Teszik ezt úgy, hogy közben maguk azok, akik a legnagyobb keresztény ünnephez méltatlanul viselkednek, megalázzák az ellentétes oldalon állókat. A nagybajszú házmester múlt heti interjújában a “demokrácia salakjának” nevezte -a maga teljes “méltóságában”- az egyre kevésbé tisztelt ház, két ellenzéki tagját. A januártól Orbán kegyéből 3 milliós fizetést kapó nemzet horgásza, a gyalázatos tb törvényt habozás nélkül aláírta, majd a tisztségéhez méltatlanul azok magatartását nevezte szégyenletesnek, ” akik – különösen advent idején–indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben”. Ez a kijelentés őt minősíti, annak bizonyítéka, hogy Orbán bábjaként ülhet a székében, a Fidesz “köztársasági” elnöke.

Hajdúsámson fideszes polgármestere egy, a városával kapcsolatos írásra, így reagált:

“Az advent időszakában csak a romlott lelkületű, ateista emberek nincsenek tekintettel a közelgő ünnep hangulatára, de ez is rájuk jellemző.”

Említhetném, hogy Szirmay Tamás, a KDNP politikusa “kissé” átírta a CPG együttes legendás dalát. Többek között így: “Úgy szeretném a beledet kitépni, /Tordai Bencze a kurva anyád!” . Hogyan is van akkor az a méltóság?

A szeretet jegyében halkan, az ünnep méltóságára tekintettel

arra hívom fel a fideszes uraságok figyelmét, hogy a Megváltó ünnepébe nem az ellenzék “rondít” bele. Teszi ezt igen harsányan az a hatalom, amely milliókat rúgott bele az árokba, tett tönkre. Vajon az ingyen ételért sorban állók végtelen sora, az éhező gyermekek könnyei nem rontják az ünnep hangulatát?

Még annyit muszáj hozzátennem véleményként, -de felebaráti szeretettel- ha ezek a hatalmasságok a “keresztények”, akkor abból én nem kérek: maradok, aki vagyok, Ferenc pápa és Beer Miklós püspök úr tisztelője, aki hisz abban, hogy a Megváltó nem a harácsolókért, hanem a szegényekért áldozta az életét.

A Szenteste előtti napokban a hatalmasságok egy napra jótékonyságot gyakoroltak,

villogó vakuk, televíziós kamerák kereszttüzében. Úgy csináltak, mintha a sajátjukból adtak volna. Pedig dehogy: a köz pénzéből voltak kegyesek irgalmasnak lenni. Az egész országnak jobb lenne, ha az év, további 364 napján is a népet, az elesetteket szolgálná a hatalom.

Erre a Fidesz képtelen: utálják a nyomorban élőket, szükséges rossznak tekintik őket, akiket el kell valahogyan viselniük. Tisztában vannak azzal: a nyomor csak nyomort teremt, a csórók korán halnak. Sokuk számára bizony megváltás a halál, a Fidesz számára pedig, egy nyűggel kevesebb.

Boldog karácsonyt Magyarország!

Becso

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “A magát kereszténynek mondó orbáni hatalom részeseinek nincs erkölcsi korlát, értékeik talán sohasem voltak

  • Avatar
    2019.12.26 - 21:56
    Közvetlen hivatkozás

    Teljesen egytertek a leirtakkal. Melysegesen igazak az allitasok. Csak remelem, hogy a meltatlanul rajuk szavazok, es raebrednek, hogy sokmillio ember nyomoraeert felelosseggel tartoznak!!!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük