Dr. Kunetz: március 1-je a magyar egészségügy legsötétebb napja!
Nem mondható váratlannak, de bekövetkezte mégis megrázza a teljes magyarországi egészségügyet, ami felekezeti- és párthovatartozás nélkül mindannyian tragikusan megérzünk a nem is oly távoli jövőben, mondjuk holnaptól.
„Bárhogyan is végződik ez a nap ma van az egészségügy legsötétebb napja
A koronaválság csúcspontján, a kormány ámokfutása következtében, hacsak a dolgozók 10 százaléka is felmond, az brutális következményekkel fog járni.
Az eddigi visszajelzésekből nem sok jóra számíthat a kormány. Volt olyan dolgozó, aki már aláírta, majd bement a munkaügyre, visszakérte. ás ott helyben széttépte a szerződését pedig. Más kórházakból is azt kapom, hogy állnak sorban a kilépőpapírokért. Most elég súlyosnak tűnik a helyzet, a kormánynak azonnal és feltételek nélkül kapitulálnia kell!” – írta hétfő reggel Kunetz doktor közösségi oldalán.
Pár óra elteltével.…
„A tatabányai Szent Borbála Kórházban is iszonyatos a káosz.
Felmondott az összes közalkalmazott orvos munkavállaló a sürgősségi osztályon, többen távoztak a radiológiáról, többek között az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül két rezidens maradt, gond van a nefrológián is alig maradt orvos, a pszichiátrián a nővérek távoztak. Ez egy megyei kórház, így most működésképtelenné vált.”
… és este….
„A következő:(„
Ezt akartad te mocskos OV patkány ,ebbe beletört a fogad te aljas tolvaj és most népgyilkos is..Takarodj ////
Ez a kormány a világ szégyene. Sikerült teljesen tönkretenniük ezt a szerencsétlen,nyomorult országot,Az egészségügy összeomlása a járvány közepén,már a vég.Remélem,egy haszna lesz:-orbán bukása.
Tetszettek volna beallni Sandor Maria moge, es akkor raboritani az asztalt a cinikus es tetu orbanra, amikor meg nem volt ekkora baj! De jobb keson mint soha: sok szerencset kivanok annak a rengeteg agyondolgozott, megvezetett, kizsakmanyokt egeszsegugyisnek, akik eddig is tartottak a frontot. Ugy latszik, orban nem fog meghatralni akkor sem, ha o marad egyedul a romhalmaz/szemetdomb tetejen, amit csinalt a mi gyonyoru kis orszagunkbol.
Pingback: A jogállam működése magyar módra - Horger Antal szelleme újra él a szegedi egyetemen - Városi Kurír