Connect with us

Kerítésen innen

A magyar igazságügy miniszter igyekszik összeugratni az Eu-t, itthon ez menne, de ott…

varga
Megosztás

Varga Judit magyar igazságügyér, egy amúgy nálunk bevált húzást igyekszik alkalmazni, amikor egy levelintbe egymás ellen uszítaná  az Európai bizottság tagjait, úgy mint a jók mármint a magyar kormánynak mindent elnézők, és a rosszak gonoszak, aki bírálják őket táborára.

Így okoskodik a magyar miniszter:

„Ma levelet írtam Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének, melyben elismerésemet fejeztem ki, hogy a balliberális politikusoktól és újságíróktól jövő össztűz ellenére tárgyilagos maradt és pusztán jogi szempontok alapján értékelte a magyar koronavírus-törvényt és megerősítette, hogy az nem sért uniós jogot. Hangot adtam annak, hogy méltatlannak tartom, hogy a magyar kormányt heteken keresztül példátlan, koordinált politikai támadások érték a 21. századi Európa történetének legsúlyosabb válsága idején. A levél mellé ismételten elküldtük a Bizottság számára azt a frissített táblázatot, amiben a többi tagállam segítségével összehasonlítottuk a különböző EU-s országok válsághelyzeti intézkedéseinek jogi alapjait. Reméljük, ezzel elősegítjük, hogy az alaptalan vádaskodás helyét a konstruktív párbeszéd vegye át az Unióban! A Bizottság korábban azt ígérte, hogy hamarosan minden tagállamban vizsgálni fogja az intézkedéseket, eddig azonban erről semmi hírt nem kaptunk. Mi elvégeztük a házi feladatunkat, most a Bizottságon a sor! Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket és rosszindulatú álhíreket terjesztenek, melyekkel szándékosan rombolják Magyarország hírnevét és megsértik a magyar embereket! Mindezek fényében érthetetlennek tartom, hogy az Európai Parlament jövő héten megint a magyar szabályozásról akar vitatkozni. Most a vírus elleni küzdelemnek van itt az ideje, nem az önös politikai haszonszerzésnek!”

A közlemény természetesen a ma oly divatos módon Varga Judit közösségi oldalán látott napvilágoz.

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.05.06 00:42 at 00:42

    Nem semmi! Leirni azt, hogy most a jarvany kezelesenek van itt az ideje, es nem az onos politikai erdekek eloterbe helyezesenek …. Hat ehhez azert batorsag kell, hogy ezt leirja! Amikor tenyszeruen le lehet kovetni, hogy a teljhatalom megszerzese ota milyen politikai intezkedeseket tett a puhos , a jarvanyugy moge bujva, hogy mennyire gozerovel folynak a meszaros meggazdagodasara tett versenyezetetes nelkuli kozbeszerzesek (nem irhatunk ki versenyt, hisz jarvany helyzet van!), szoval ha csak az elmult 1 honap torteneseit ennek a noimitatornak a levele melle tesszuk, maris ordit a kulonbseg…. Hat persze, ha a hulyeseg parosul a szorgalommal es az orbannak valo megfelelessel, akkor abbol ez sul ki…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük