Connect with us

Banánköztársaság

A magyar „kormány” önfeláldozó harca az antiszemitizmus ellen

Megosztás

„A magyar kormány nemet mond az antiszemitizmusra!” – ezt maga Trócsányi jelentette ki, mint (i)gazságügyi miniszter, a Fidesz EP-listájának vezetője. Akkor pedig kételkedésnek helye nincs, mindenki nyugodjon le a …

Itt olvasható.

A miniszter egy bakugrással a holokauszttól eljutott napjaink legfontosabb problémájáig, az internetes gyűlöletbeszédig. Ezúttal nem mondta el, de beszélt helyette Kövér László, és tőle tudható, hogy ez a gyűlölködés elsősorban a nemzeti erők, nevezetesen a Fidesz és bérenc hívei ellen irányul. Szörnyű lehet elviselni, de a nemzetért mindent…

És persze az antiszemitizmus, illetve az ellene vívott küzdelem ma hazánkban is téma, hiszen a „kormány” folyamatosan harcol ellene! Meg zéró toleranciát hirdet! Meg minden..!

És Trócsányi elmondta, hogy valamennyi jóakaratú emberre szükség van. És nem elég csak nemet mondani, igent is kell tudni! Ez vonatkozik most például a Magyar Tudományos Akadémiára is – ezt nem mondta, de nyilván gondolta…

Meg minden..!

Utána Grósz Andor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke következett. Mondandójának lényege – legalábbis a Fidesz honlapjának tudósítása szerint – nyilván az alábbiak voltak:

„Ma a magyar kormány zéró toleranciát tanúsít az antiszemitizmussal szemben.”

Azt hiszem, a magyar társadalom még nem értékeli kellőképpen ezt a „zéró toleranciát”.  Pedig nehéz, emberpróbáló időket élünk: olyanokat, amelyekről például Németh Szilárdnak 1849 jut eszébe!

Legyen elég annyi, hogy nem könnyű manapság „zéró toleranciát” hirdetni, különösen az antiszemitizmus ellen. Elvégre Soros György, a nemzetközi spekuláns és bérencei minden módon – „nemzeti konzultációkkal”, „népszavazásokkal” és főleg aljas, antiszemitizmusra uszító plakátokkal és naponkénti sorosozással – szítják az antiszemitizmust..!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük