Connect with us

Blogbazár

A Magyar Nemzet szerint korhatáros a véleménynyilvánítás?

velemeny
Megosztás

A Magyar Nemzet szerint 16 évesen nem lehet véleményem – írta közösségi oldalán Szolga Bálint, 16 éves független blogger, publicista, diákaktivista, volt Független Diákparlament képviselő.

Pedig van….

„Az újság hasábjain megjelent Franka Tibor „Ne rontsátok meg a gyerekeket” c. írása. Tibor szerint a diáksztrájk lényege „megmondóemberek képzése és frontvonalba küldése” volt. Mint a diáksztrájk egyik támogatója, megszólítva éreztem magam ezért egy reakciócikket küldtem a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Ebben leírtam a véleményemet a sztrájkról, és reagáltam a Tibor által felhozott vádakra.

A véleményrovat szerkesztője azonban elutasította írásomat

Azt írta, hogy

mielőtt „oktatást szeretnék reformálni”, érettségizzek majd diplomázzak le.

Nem kifogásolta a cikk tartalmát vagy formáját, csupán egyetlen hibám volt: szerintük nem vagyok elég idős, hogy kifejezhessem a véleményem.

Tehát egy fiatalokat gyalázó cikkre nem reagálhatok érintettként,

majd a felnőtt bácsik és nénik szépen elmagyarázzák, hogyan nem lehetnek önálló gondolataim 18, 21, esetleg 30 év alatt. Mindezt egy olyan korban teszik, amikor a 16 éves Greta Thunberg milliókat vitt az utcára egy fenntartható bolygó érdekében!

De még itthon is, más korokból is ismertek a márciusi ifjak, az ’56-os fiatalok, esetleg a különböző sikeres diáktüntetések szereplői. Én csak egy egyszerű kezdő újságíró vagyok, eddig csak 300 000-en olvasták cikkeimet, úgy látszik még nem értem el a Magyar Nemzet nívóját.

Nem véletlen, hogy a most megjelent ENSZ Gyermekjogi Jelentése

szerint a magyar diákok mindössze negyede érzi úgy, hogy közéleti kérdésekben meghallgatják őket. Pedig a Gyermekjogi Egyezmény kimondja:

”Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét”

Greta szavaival élve: Hogy meritek?

A Magyar Nemzet felfogása felháborító és lenéző. Mivel az újság a fiatalok problémáival nem nagyon szeretne foglalkozni, ezért ezt nekem kell most megtennem helyettük. Tudta-e például, hogy 10 gyermekből 9 aggódik a jövője miatt? Hogy a fiatalok harmada nem tud eljárni sportolni, zenélni, szórakozni mert nincsen rá ideje?

Azzal tisztában vannak, hogy ameddig 5 gyerekből 4 tudja a kötelességeit, csak 2 tudja a jogait? Rengeteget hallom, hogy a fiataloké a jövő, de kérdezem én, akkor mégis miért hallgattatják el őket ott ahol tudják?

Hogyan építsünk demokratikus társadalmat, ha a legfiatalabb tagjait semmibe vesszük?

Mégis mi fogja őket meggyőzni arról, hogy érdemes aktív és felelős állampolgárrá válniuk?”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük