Connect with us

Ez a nap

A magyar ügyészség szerint nem számít, hogy döntött az EU Bírósága

Megosztás

Nincs hatással az EU Bíróságának az adóhatóság és a Humán Operátor Zrt. közötti adóigazgatási eljárásban kialakult vitát lezáró döntésének a Czeglédy Csaba és társai ellen.

Megosztás

Nincs hatással az Európai Unió Bíróságának az adóhatóság és a Humán Operátor Zrt. közötti adóigazgatási eljárásban kialakult vitát lezáró döntésének a Czeglédy Csaba és társai ellen indult büntetőügyre – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Jogosulatlan áfa-levonás

Szanka Ferenc közölte, a bírói döntés sajtóban megjelent indokolása szerint a 2015-ös adóévre a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. jogszerűen alkalmazta bevallásaiban a fordított áfával szemben az egyenes adózás módszerét, vagyis az általa befogadott számlák áfatartalmát levonva nyújtotta be adóbevallásait.

A Czeglédy Csaba és társai ellen indult bűnügyben az elkövetés módszere pontosan ez, vagyis az áfát is tartalmazó számlák befogadása, bevallása és az áfa jogosulatlan levonása volt. A Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet ugyanis a vád szerint úgy fogadott be áfát tartalmazó számlákat alvállalkozójától és igényelte vissza azok áfatartalmát, hogy azok adótartalmát senki, a bűnszervezet legalsó szintjén álló iskolaszövetkezetek sem fizették meg.

A csalások megakadályozása

A „fordított áfa” bevezetésére éppen azért került sor, hogy az ilyen és ehhez hasonló csalásokat meg lehessen előzni.

Az ügyészség szerint a Humán Operátor Zrt. éppen azért nem alkalmazta később sem a fordított áfára vonatkozó szabályozást és tartotta fenn a bűnszervezet működési rendszerét, hogy tovább folytathassa az állami költségvetést megkárosító bűncselekményeket.

Az, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélete szerint a fordított áfa alkalmazására a 2015-ös adóévre a Humán Operátor Zrt. nem is lett volna köteles, a büntetőjogi megítélés szempontjából nem releváns. A bírósági döntésből csupán a következik, hogy a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet a 2015-ös évben is ugyanazzal a módszerrel követte el a költségvetési csalást, ahogyan 2011-től kezdődően és okozott vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek – tudatta a csoportvezető ügyész.

Vádak – garmadával

Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

https://www.facebook.com/dr.czegledycsaba/posts/381798645710982

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük