Connect with us

Kerítésen túl

A magyarok vétózták meg, hogy az EU figyelmeztesse a törököket Szíria miatt

eu
Megosztás

A német Spiegel szerint Magyarország meg akarta vétózni, hogy az Európa Unió figyelmeztesse Recep Tayyip Erdoğan török elnököt és kormányát a szíriai invázió következményei miatt. A közös deklaráció végül megszületett este fél nyolc előtt – írta az index.

Magyar vétó

Az Eurológus úgy értesült, hogy Magyarország vétózott reggel, de a nap folyamán voltak további megbeszélések, és miután a helyzet súlyosabb lett, megszületett a közös deklaráció, amit nemrég egyhangúlag elfogadtak.

A lap több diplomáciai forrásra hivatkozva azt írja, hogy a közös a dokumentum szerda reggelre készen állt, ekkor azonban érkezett a magyar vétó. Úgy tudják, Magyarország eredetileg szerette volna, hogy halasszák a figyelmeztetést, aztán jött a vétó, az egyetlen EU-s országként.

A Spiegel szerint a magyar fél nem indokolta meg a vétót, pedig több ország is magyarázatot várt tőle, de aztán délután elkezdődött az invázió.  A cikkben megszólaltatták Jean Asselbornot, Luxemburg külügyminiszterét, aki azt mondta, hogy nem lehet tartani azt a helyzetet, hogy
„Magyarország minden egyes alkalommal blokkolja az Európai Uniót”.

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. László Bedécs

    2019.10.10 02:23 at 02:23

    Mi is a nevük,azoknak a „magyaroknak”???.

  2. Koszta Gyuláné

    2019.10.10 07:42 at 07:42

    Nem a magyarok, hanem a fidesz képviselői! Nem ugyan az! A DK a Momentum és az MSZP képviselői nem hiszem, hogy támogatták volna ebben a kérdésben Orbánt!

  3. denizli kanal açma

    2024.01.21 13:02 at 13:02

    Denizli’de kanal açma işlemleri, tıkanıklıkları profesyonelce gidermeyi amaçlar.

  4. denizli tıkanık açma

    2024.01.21 18:51 at 18:51

    Denizli tıkanıklık açma hizmetleri, müşteri odaklı ve kaliteli bir yaklaşımla sunulur.

  5. denizli kanal açma

    2024.01.21 22:34 at 22:34

    Denizli kanal açma firmaları, profesyonellikleriyle güvenilir bir hizmet sunar.

  6. denizli tıkanık açma

    2024.01.22 10:09 at 10:09

    Tesisat tıkanıklığı Denizli’de sıkça karşılaşılan bir sorundur.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük