Connect with us

Kerítésen innen

A MAZSIHISZ és a NAT

heisler-andras
Megosztás

A Mazsihisz elnöke bízik abban, hogy „mindenkiben lesz annyi józanság, hogy sikerül megállapodni egy olyan Nemzeti alaptantervben, ami valóban a jövő nemzedékét szolgálja.”

Folyamatos konzultáció?

Heisler András, elmondta a Mazsihisz nem nyilvánosan tiltakozott az új NAT-tal kapcsolatban. Ennek egyrészt oka az, hogy nyolc éve felállt egy sok zsidó szervezetet tömörítő grémium, amely folyamatosan konzultált a kormánnyal, és az volt a megalakuláskor a feladata, hogy véleményezzék a zsidóság szempontjából az akkori alaptantervet és a tankönyveket. „Ez a szabadcsapatunk ebben a nyolc évben számos sikert ért el, és a kormány partner volt ebben, és a nyolc év alatt rengeteg olyan dolgot sikerült kijavítani, olyan hangsúlyokat beletenni a tankönyvekbe, amelyek a zsidóságot általában érinti. Ez egy pozitív együttműködés volt a kormánnyal” – hangsúlyozta a műsorban.

Heisler: nagyon örülnénk, ha kikerülne az új NAT-ból Nyirő József és Wass Albert

Mint mondta, a mostani NAT hírére is azonnal felvette ez a társaság a kapcsolatot a minisztériummal, és „most is aktív párbeszédben vannak, merthogy óriási hiba történt, jelesül, hogy nem egyeztettek a zsidó szervezetekkel sem.” Nyirő Józseffel és Wass Alberttel kapcsolatban többek között megjegyezte Heisler, hogy annyi „remek kortárs erdélyi szerző van most is, és volt 100-150 évvel ezelőtt, hogy bőven lenne miből meríteni.”  Emlékeztett arra, hogy a jelenlegi magyar kormány jó kapcsolatot ápol a zsidó szervezetekkel, és Izraellel is, de a pozitívumokat szerinte mindig lerontják az emlékezetpolitikai kérdések, amelyek szerint nincsenek a helyén kezelve.

Az új NAT nem pusztán zsidó probléma

Az új NAT-kapcsán hozzátette, azért nem kezdett a Mazsihisz tiltakozásba, mert úgy látják, „a NAT és a NAT-tal felmerülő kérdések nem zsidó problémák.” Ugyan van egy szegmens, amely a zsidóság érzékenységét érinti – folytatja Heisler, de ez alapvetően inkább társadalmi probléma, ezért a társadalomnak kellene megoldania. „Abban bízunk, hogy a társadalom szereplői, akik megszólaltak ebben a témában és a kormány valamilyen módon képes lesz megegyezni. Mi ebben vagyunk érdekeltek” – tette hozzá.

„Nem az a lényege a NAT-nak, hogy most kivegyék Nyirő Józsefet és Wass Albertet, igen nagyon örülnénk, ha kivennék, mi ezt kérjük is, de a NAT-nak ma nem ez az alap problémája. Bízom benne, hogy mindenkiben lesz annyi józanság, hogy sikerül megállapodni egy olyan NAT-ban, ami valóban szolgálja a jövő nemzedékét” – adta közre Heisler András véleményét az atv.hu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük