Rendesen felháborodtak a mentősök azon, hogy lényegében asszisztálniuk kell a hajléktalanok begyűjtéséhez. Persze hivatalosan mindenki önkéntesen ajánlja fel szolgálatait.

Gondoskodó csoport

Hétfőtől a hajléktalanok utcai tartózkodása ellen fellépő rendőrök autóiban mentőtisztek is ülnek majd. Az ő feladatuk lesz eldönteni, hogy az otthontalanok szorulnak-e orvosi segítségre, kórházi ellátásra. Mint arról szombaton a kormánysajtó beszámolt: a mentők úgynevezett „gondoskodó csoportja” segít majd akkor, ha valaki önerejéből nem képes eljutni egy hajléktalanellátóba. Ehhez az Országos Mentőszolgálat két-három 13 évesnél idősebb mentőkocsit, valamint mentőtiszteket, ápolókat és gépkocsivezetőket is biztosít. A feladatra önként jelentkezhetnek az OMSZ munkatársai, akiknek „kiemelt”, óránként 3500 forintos díjat fizetnek.

- Hirdetés -

Kiszuperált mentőautókkal

A jogszabályok szerint a 13 évnél idősebb kocsik már nem vehetnek részt a mentésben, kék lámpa sem szerelhető fel rájuk. Ezekben a kocsikban „orvosi felszerelésként” legfeljebb elsősegély láda lehet. A mentőszolgálat dolgozói között óriási a felháborodás: többen is úgy vélekedtek, hogy a mentőszolgálatnak nem dolga a kiszolgáltatott emberekre irányuló rendészeti akcióban részt venni, amikor ők a bajbajutottak segítésére, életmentésre esküdtek fel. Különösen úgy, hogy naponta van probléma a közép-magyarországi régióban a mentéssel, annyira, hogy a vidéki állomásról ide vezényelt féltucatnyi többlet kocsival sem tudnak minden hívásra mentőt indítani. Olykor egy-egy műszak átadásakor 60-70 hívást teljesítetlen feladatként adnak át egymásnak a mentésirányítók.

Kérdések sora

A Népszava kérdezte a tárca és az OMSZ sajtóosztályát arról,  hogy az egészségügyi törvény illetve a mentési rendelet mely pontja alapján lehet az utcák hajéktalanításában résztvevő akcióba az Országos Mentőszolgálatot és azok munkatársait bevonni? Mi lesz a feladatuk?  Az érintettek önként jelentkeztek vagy kötelezik őket erre a feladatra? Milyen forrásból finanszírozzák a 13 évesnél öregebb kocsik működését e feladat során, illetve milyen költséghelyről fizetik a közreműködő mentő szakembereket? Ha ellátásra szoruló hajléktalant találnak, őt hová szállítják? Hívnak-e hozzájuk a megfelelő ellátásukhoz valódi mentőautót? A közép-magyarországi régióban amúgy is nehéz kiállítani a szükséges riasztható egységet. Ez az új feladat mennyire nehezíti még tovább a lakosság ellátását?

Selmeczi és a kormánypártiak nem érnek rá a szegényekkel foglalkozni

Levélben értesítette a fideszes Selmeczi Gabriella az Országgyűlés népjóléti bizottságának tagjait arról, hogy a kormánypárti képviselők nem érnek rá hétfőn elmenni a szocialista elnök által összehívott testületi ülésre. Eszerint a Fidesz képviselői aznap, amikor a hatóságok elkezdik – éppen az ő döntésük nyomán – vegzálni a hajléktalanokat, bojkottálják azt az ülést, amelyen a lakhatási válság okait kezelő ellenzéki javaslatról is szavazhattak volna. Korózs Lajos, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: nyilvánvaló obstrukció zajlik.

(Forrás: Népszava)

Egy mondat – Kortárs írók a hajléktalanságban élők méltóságáért

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét