Connect with us

Kerítésen innen

A mi szegénységünk a Holdról is látható, de a Karmelita kolostorból nem – Ételosztás Debrecenben 

Megosztás

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes étel osztásán, a hónap utolsó vasárnapján. Most is sokan voltak, több mint 100 debrecenit tudtunk megvendégelni. Az eső lába ugyan a levegőben lógott, mégis folyamatosan érkeztek a vendégeink – számolt be portálunknak Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője.

A mi szegénységünk a Holdról is látható, de a Karmelita kolostorból nem” - Ételosztás Debrecenben
Megosztás

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes étel osztásán, a hónap utolsó vasárnapján. Most is sokan voltak, több mint 100 debrecenit tudtunk megvendégelni. Az eső lába ugyan a levegőben lógott, mégis folyamatosan érkeztek a vendégeink – számolt be portálunknak Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője.

A menü a hagyományos töltött káposzta volt, friss kenyérrel és sok-sok finom péksüteménnyel

Még repetát is tudtunk adni, így mindenki több napra való élelmiszerrel tudott haza menni. Egykor, még 2012 elején az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már ők vannak kevesebben. A sorban néhány hajléktalan honfitársunk mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években ellehetetlenült. Már nem lepődünk meg azon, hogy mind több nyugdíjas férj és feleség jön kézen fogva, lehajtott fejjel. Sok új arc volt a vendégeink között, akik eddig próbáltak valahogy a szegénységgel megküzdeni, de mára már csak a remény maradt számukra egy jobb életre.

Hazánkban, így Debrecenben is mind többen élnek egyik napról, a másikra, a forintokat számolva

Számukra egyes termékek árának a maximalizálása nem segít, hisz’ eddig sem dőzsöltek. Ilyenkor hó végén már kenyérre sem igen futja. Egykor az a mondás járta, hogy a csirke farhát a nyugdíjasok lazaca. Ma bizony már sok kisnyugdíjas számára a farhát is elérhetetlen luxus, kicsinyke járandóságából erre már nem futja. A zöldségekről, gyümölcsről álmodni sem mernek, számukra megfizethetetlenek. Éljünk ugye egészségesen? De miből? Vendégeink többsége -elmondásuk szerint- jóval havi 100 ezer forint alatti nyugdíjból próbál nem éhen halni.

A nyugdíjas kosárba tartozó áruk inflációja bőven 30 százalék felett van, vajon ezt a Karmelita kolostorból miért nem látják? Talán ha a nyugdíjasok focisták lennének, nagyobb odafigyelést kapnának. Ennek az esélye már nulla.

Szomorú volt látni, hogy több gyermekes család érkezett, babakocsit tolva

Számukra a kormány gyermekvédelmi programja semmit sem jelent, kiskeresetűek lévén,nekik a kedvezmények nem sokat érnek. Érthetetlen, hogy a 12 éve regnáló kormány kommunikációjában segíti a családokat, de a való életben ez bizony azt jelenti, hogy a tehetősebbek sokkal jobban járnak. Akik valójában rászorulnak a segítségre, azok kimaradnak a kormányzati „adakozásból”, nem tudják a kedvezményeket igénybe venni.

Míg az ebédre vártak, mindenki tele volt panasszal

Félnek a holnaptól, nem tudják, hogyan és miből élnek meg a következő hónapokban. Többségük számára nagy talány a rezsinövelés, tartanak attól, -és joggal- hogy nem tudják majd fizetni a várhatóan jelentősen megemelkedő rezsit.

„Szegénységünk a Holdról is látható, de vajon Orbán Viktor a Karmelita kolostorból miért nem látja”

-kérdezte egy idősebb házaspár.

„Április 3-a előtt azt ígérték megvédik a rezsit, erre most gyalázatos módon megemelik a gáz-és a villany árát”

-egészítette ki a mellettük álló idősebb hölgy. Úgy látszott sokak véleményét fogalmazta meg igen indulatosan egy botjára támaszkodó férfi:

„Nem azért állunk itt a sorban, mert lusták vagyunk főzni, hanem üres a pénztárcánk. Fogalmam sincs mi lesz velünk télen, ha enni is akarunk, akkor lehet, hogy megfagyunk….Ha a megemelkedett rezsit fizetjük, akkor meg éhen halunk. Orbán Viktor akkor járna el tisztességesen, ha legalább a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat,minimum 50 százalékkal megemelné. Nem vágyunk mi milliókra, de emberhez méltóan szeretnénk élni! Olyan nagy kérés ez kérem?”

A kérdés a levegőben maradt

Azok, akik érdemben tehetnének csak egy keveset a szegényekért, nincstelenekért, vakok és süketek; számukra a „láthatatlan” Magyarország nem létezik. Egy olyan országban ahol a kék plakátokból tudják meg az emberek, hogy jobban élnek, ott valami nagyon nincs rendjén. Mi tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük.

Tisztelettel köszönjük a támogatását a Pro Filii Alapítványnak, és a pékségeknek.

Az egyesület legközelebb 2022. augusztus 28.-án várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel

Itt a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS Élelmiszert gyümölcsöt, burgonyát. Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti. Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963 Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802 A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2022

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak egy csepp a tengerben a hozzájárulásunk, de a sok-sok kis „csepp”, akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni. Ha már egy embertársunkon segíthetünk, akkor megérte. Megszívlelendőnek tartjuk Ferenc pápa által mondottakat:

„Kevesek bőségben lakomáznak, miközben sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük.”

-fejezte be a beszámolót az elnökasszony.

Friss híreink!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Ilyen is van: gondoskodáspolitikáért felelős belügyi államtitkár - Kiről-miről gondoskodik? | Városi Kurír

  2. Pingback: "Szégyellje magát, aki ide juttatott bennünket!" - Civilek ételosztásai Debrecenben | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük