Connect with us

Kerítésen innen

A migrén nem egyszerűen csak egy nagyon erős fejfájás – Agyvérzésre is utalhat

Megosztás

néha nagyon nehéz megkülönböztetni a migrént egy erős fejfájástól, ebben igyekszünk segíteni.

migrén
Megosztás

Egyes fejfájástípusnak, így a migrénnek is, jól követhető „mintája” van, ami sokat elárul az okáról, kezelési lehetőségeiről. Nemcsak az lehet árulkodó, hogy pontosan hol fáj a fejünk, vagy hogy milyen kísérő tünetei vannak a fejfájásnak: a diagnózist az is segítheti, ha el tudjuk mondani az orvosunknak, nagyjából mikor, milyen körülmények között kezdődött a fejfájás és meddig tartott.

Minden amit általában a fejfájásról tudni kell

Bizonyos fejfájástípusoknak ugyanis jól követhető „mintája” van, de az is jellemző lehet rájuk, hogy mennyi idő alatt alakul ki a fejfájás vagy mennyi ideig tart egy-egy roham. Segítheti a diagnózis felállítását az is, ha meg tudjuk mondani, milyen körülmények között jelentkezett a fejfájás. Fejfájás: nem mindegy, mennyi idő alatt jelenik meg A tenziós (vérnyomás alapú, szer.) fejfájás általában fokozatosan lesz egyre kellemetlenebb, és gyakran a napunk második felében érezzük, vagyis délutánra fájdulhat meg a fejünk. Ebben nagy szerepe van például annak, hogy a tenziós fejfájás kialakulásához hozzájárulhat az éhség, a szomjúság, a stressz, a fáradtság, sőt még az is, ha rosszul tartjuk magunkat. A fejfájás legalább fél óráig tart, de az is előfordulhat, hogy akár több napig is szenvedünk tőle.

Migrén

A migrén jóval lassabban alakul ki, és a szakemberek szerint a „valódi”, legfájdalmasabb szakaszt hosszabb, előrejelző vagy előrevetítő időszak előzheti meg. Ez tarthat néhány órán, de 1-2 napon keresztül is

Ezek lehetnek a migrén tünetei:

  • hangulatingadozás
  • ingerlékenység
  • rosszkedv
  • nyaki izmok merevsége
  • hang- és szagérzékenység.

Ezt követően egy rövidebb, maximum egy órás szakaszt, az aura szakaszát tapasztalhatják meg a migrénesek (az aura jelentkezhet látászavarok, furcsa fények vagy hangok formájában is). Az előrevetítő szakasz a migrénesek 60 százalékára, míg az aura nagyjából egyharmadukra jellemző. Maga a migrénes roham nagyjából 3-4 órától 3 napig is eltarthat.

Miért alakul ki migrénes fejfájás?

A migrénes fejfájás kialakulásában rendkívül nagy szerepe van az úgynevezett triggereknek, melyek a legtöbbször jól meghatározhatóak: bizonyos ételek, italok (pl. a csokoládé, az alkohol vagy az érett sajtok), az időjárás változásai okozhatnak fejfájást, és a hölgyeknél igen jelentős a hormonok szerepe is. Gyakori például, hogy a menstruációt közvetlenül megelőző napokban, vagy a ciklus kezdetén, esetleg az ovulációkor fáj valakinek a feje. A rendkívül fájdalmas cluster fejfájás gyorsan, előjel nélkül alakul ki, gyakran az éjszaka közepén, és egy-egy roham nagyjából 30-180 percig tart. Sok beteg arról számol be, hogy ugyanazokban a napszakokban, szinte óraműpontossággal jelentkezik náluk a fájdalom, sőt a hónapok, évszakok változásait is követhetik a rohamok. Ami különösen elviselhetetlenné teszi, hogy az igen intenzív fájdalommal járó roham naponta akár több alkalommal is jelentkezhet, vagy éppen egy héten többször is megismétlődhet, aztán pedig hosszabb időre, akár egy évre is elmúlhat. Ez azonban sajnos nem lehet előre megjósolni.

Fejfájás: agyi vérzésre is utalhat

Súlyos, akár életveszélyes probléma tünete is lehet, ha a fejfájás rendkívül gyorsan alakul ki, villámcsapásszerűen jelentkezik. Ebben az esetben a fájdalom egy-két perc, vagy akár néhány másodperc alatt igen intenzívvé, erőssé válhat. Gyakran nem is kíséri más tünet. Ez a fejfájástípus agyi vérzésre, gyulladásra, vagy éppen extrém magas vérnyomásra is utalhat, és haladéktalanul orvoshoz kell vele fordulni. A fejfájás okai meglepőek is lehetnek – kattintson tovább! Szintén nélkülözhetetlen az orvosi vizsgálat akkor, ha a fejfájás egyre sűrűbben jelentkezik, és nemcsak egyre gyakrabban fáj a fejünk, hanem a fájdalom szinte alkalomról alkalomra erősebb.

Figyelem!

Ne intézze el egy kézlegyintéssel a fejfájást! Oka van. Vizsgáltassa ki!

Forrás

…és még a kánikula is:

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük