Connect with us

Banánköztársaság

A belügyér minden gyanú felett áll, de lehet, hogy mégsem

pintér
Megosztás

Micsoda aljas hátba támadások sorozata, amiket egyesek szerint s z e g é n n y e l szemben elkövettek. Néhai, ez év szeptemberében elhunyt Jürgen Roth is hiába feszegette újra kétes személyekkel való kapcsolatait, a minden gyanú felett álló tisztesség többször ugyanazt  válaszolta. A makulátlanság közéleti Európa bajnoka tehát saját bevallása szerint is fehér, mint a hó.



Még, hogy rendőr! Még, hogy profi üzletember! Még, hogy pénzügyi zseni!  A szerzésmániás belügyér nem szűkölködik a javakban. Már 1994-ben vásárolt egy 155 négyzetméteres társasházi lakást Erzsébetvárosban. Fussa egy országos rendőrfőkapitánynak. Mert, hogy még ez évben, csak, hogy legyen, a biztonság kedvéért vett egy 61 négyzetméteres társasházi lakást is ugyanabban a kerületben. Van még a második kerületben azért egy 160 négyzetméteres lakása is, nehogy valaki is azt higgye róla, hogy beérte volna csak azzal a kicsivel.

Igaz, ez egy tíz évvel későbbi szerzemény, de hát össze lehetett spórolni ennyit abból a horribilis jövedelemből, amit az őrző védő cégek hoztak. Pintér korábban a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) nevű cégnek volt társtulajdonosa, és bár tulajdonrészét még kinevezése előtt, 2010 márciusában eladta, aligha tekinthető véletlennek, hogy a CBSZ 2010 után sorra kapta a személy- és vagyonőri tevékenységre kötött szerződéseket állami vállalatoktól. Egy bankár, vagy szállodatulajdonos, de még Soros György is csak ministráns lehet ehhez a gyors felhozatalhoz képest. Persze Pintérhez kötődő cég máskor is nyert már.

Majd elfelejtettem, hogy van ám még neki pár lakása, még egy 106 négyzetméteres is a második kerületben, nehogy már azt gondolja bárki is, hogy azon a környéken beérné egy valamire való polgár pusztán 2-3 lakással. Nem árt, ha ott több is van belőle. Az ezekhez tartozó garázsokat már meg sem említem, kellettek azok ahhoz a műemlék Wartburghoz. Nyaralók nélkül azonban ezek semmit sem érnek. Szihalmon kettő is kell belőle. Egy nagyobbacska, úgy 150 négyzetméteres, no meg egy szerényebb 70 négyzetméteres. Természetesen a hozzájuk tartozó aprócska telkekkel.

Persze Pásztó is szép hely, nem árt ha ott is van az embernek valamije. Ha más nem, szántója legyen legalább 13 hektárnyi, ki tudja mire lesz jó egyszer. Egy Bernecebaráti 1500 négyzetméteres kert bagatell ehhez képest, de legalább az is jó helyen van.

Vannak persze értékpapírok és devizaszámlák is

Az értékpapírok az már egy másik tészta. Az ám csak az igazi szerzés. Az ötvenezer eurós OTP befektetési jegyek, a félmillió forintos Állami Nyomda részvény, vagy a milliós Államkötvény, de a lakossági forintszámlán lekötött, majd félmilliárdnyi sem piskóta azért.

A több mint egy millió dollár lekötött devizaszámláról nem is beszélve, a majd milliónyi euróst pedig már meg sem említem. Mint, ahogy a többi, milliós apróságokat sem. Azoknak bárki utánanézhet itt, meg egyben ellenőrizheti is azt, amiket leírtam. Persze, hogy a kevésbé vájt fülűek, mint én is könnyen összekeverik a felsoroltakat. Hungarikum ez a miniszter is akárki meglássa!

Jó, ha fussa az ember fiának valamire. Egy belügyér azért legyen már módos ember, hiszen ő nem lehet szegényebb azoknál, mint akiket törvényesen felügyel. Jól néznénk ki, ha szegényebb lenne és ő is kockás füzetbe íratná kisbolti adósságait. Így van ez jól! Igaz, eddig még tegeztem őt, de ha ilyen gazdag embert látok, ezentúl már csak magáznom szabad. Remélem, megérti és emiatt nem fog megharagudni rám ez a feddhetetlen belügyér.



Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük