Connect with us

Kerítésen túl

A miniszterelnök is beállt önkéntes tesztelőnek!

Igor Matovič
Megosztás

Szlovákiában a kormány úgy döntött, hogy a lakosság érdekében letesztelik a szlovákokat, hogy tisztán lássanak koronavírus-fertőzöttség kérdésben és, hogy meggátolják a további rohamos terjedést.

A védőruhába öltözött szlovák kormányfőről fotók is készültek

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a lakosság országos tesztelése. A négy járásban vasárnapig összesen mintegy 180 ezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt – írja az MTI.

Igor Matovič nem harcol, teszi, amit tennie kell

A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.

Nemrég viszont kiderült, hogy

a miniszterelnök is beállt tesztelni.

Erről a KÖRKÉP.SK írt. A lap szerint

Igor Matovic szombaton Turdossínban önkénteskedett, vasárnap pedig az egyik legfertőzöttebb járás mintavételi helyszínén segédkezik. Előtte tesztelésen vett részt.

Az OĽaNO közösségi oldalán fotókat is közöltek a védőruhába öltözött miniszterelnökről.

PM

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük