Connect with us

Kerítésen túl

A miniszterelnök lemondását ünneplik a tüntetők – Örményországban

Megosztás

Szerzs Szargszján április 17-én lett Örményország miniszterelnöke és azóta folyamatosan tüntettek ellene Jerevánban. Szargszján ugyanis az elmúlt tíz évben államfő volt. Miután az alkotmány csak két elnöki periódust engedélyez, ezért miniszterelnökként kívánta folytatni.

Ez ellen tiltakozott az ellenzék, melynek vezérét rövid időre őrizetbe vették. Nikol Pasinjan egyből a tüntetők közé sietett, miután elengedték, hogy együtt ünnepelje velük a miniszterelnök távozását. “Nikol Pasinjannak igaza volt. Nem kellett volna elvállalnom a miniszterelnöki tisztséget!” – ismerte el a bukott kormányfő. Akinek a tízéves elnöki mérlege ugyancsak szerény: az egy főre jutó GDP éppúgy 3.770 dollár, mint tíz évvel ezelőtt. Az olló azonban kinyílt: egy vékony réteg tovább gazdagodott, miközben Örményország lakóinak csaknem egyharmada a szegénységi küszöb alatt él.

A népszerűtlen kormányfő távozása után minden bizonnyal új kormány alakul majd Jerevánban, ahol legutóbb már katonák is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Örményország destabilizálódása egy olyan régióban történik, amely amúgy is puskaporos hordóhoz hasonlít. A szomszédos Azerbajdzsán vissza akarja foglalni a Hegyi Karabah tartományt, ahol a lakosság többsége örmény, de a szovjet időkben Azerbajdzsán része volt. Azerbajdzsán katonailag jóval erősebb, de Moszkva figyelmeztette Alijev elnököt: Örményország orosz védelem alatt áll.

Irán, ahol jelentős azeri és örmény közösség él, jelen pillanatban Oroszország szövetségeseként háborúzik a Közel-Keleten. Ebben a helyzetben kellene megőriznie stabilitását a hárommilliós Örményországnak, melynek gazdasága versenyképtelen a világpiacon. Az örmény diaszpóra támogatása tartja a víz színe felett a világ első keresztény államát, mely meglehetősen ellenséges közegben belső ellentétekkel is küzd. Lemondok Örményország irányításáról – közölte Szargszján miniszterelnök, aki tíz éven át államfőként irányította az országot. A tüntetők tehát győztek, de egyelőre csak azt tudják: mit nem akarnak. Hamarosan kiderül, ki veszi át az irányítást Örményországban, ahol nagy hagyománya van az egyszemélyi vezetésnek – függetlenül attól, hogy demokráciának vagy diktatúrának hívják a kis állam politikai rendszerét.

Lengyel Miklós

Globoport

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük