A MOK levelét rossz címre küldték – Orbánisztánban minden meg-történhet

Tollat ragadott Kincses Gyula doktor, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, és levelet küldött dr. Szentiványi Mátyásnak, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatójának.

Ebből szemelgetünk néhány sort:

“Tisztelt Főigazgató Úr!
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a médiából értesült, hogy az OGYÉI kormány-rendelet alapján engedélyezte a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát. Ezen vakcinák alkalmazásával kapcsolatban semmilyen dokumentumot nem találunk az OGYÉI honlapján.

A MOK elnöksége kéri …, hogy az OGYÉI honlapján hozzák nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra! Ennek hiá-nyában a MOK elnöksége nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani a kollégáinak a ké-szítmények alkalmazását, mert az alkalmazási előirat az alapfeltétele a készítmény be-tegbiztonságot garantáló alkalmazásának, és ez alapozza meg az orvos jogi és etikai biztonságát.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nevében:
Dr. Kincses Gyula
a Magyar Orvosi Kamara elnöke”

Magamfajta pennaforgató ehhez sok megjegyzést fűzhetne,

de alaposan értelmezni kellene az ide vágó jogszabályokat, amire nem vállalkozom, s amelyek a rendkívüli jogrend idején talán figyelmen kívül hagyhatók. Egyebekben pedig az egészségügyi előírásokban sem vagyok otthon, ezért aztán jobb, ha ilyetén jogi-szakmai vitákba tudatlan betegként és reménybeli oltottként nem kotyogok bele! Akkor sem, ha tudni szeretném, krónikus kórságaimmal, 75 évem mellett – szigorúan orvosi mérlegelés alapján – mely vakcina lenne ajánlatos számomra, hogy még egy darabaig az élők so-rában maradhassak – hozzám hasonló állapotban levő sorstársaimmal együtt.

Csupán arra hívnám fel Kincses Gyula MOK elnök úr figyelmét,

hogy nem jó helyre és nem jó személynek címezte levelét. Mert – amint az elnök úr is idézi –

a vakcinák engedélyeztetéséről a döntést valójában nem az OGYÉI, hanem a magas kormány hozta meg, talán maga a miniszterelnök, esetleg a bevásárlókörútról nagy lihegve éppen hazatért, kiváló pandémia- és vírusszakértő, Szijjártó Péter, kivételesen okos miniszter.

Minden bizonnyal nekik kellett volna címezni a MOK (szerintem) szóhasználatában nagyon szolid levelét, mert a határozatot ők hozták meg, és nem a főigazgató úr. Meg aztán a kormányrendelet végtére is azt is tartalmazhatta volna, hogy a jövőben Orbán Viktor kivételes lelki erejével például kézrátétellel gyógyíthatná a Covid-ban szenvedő betegeket, mint a középkori királyok a görvélykórt, s ebben az OGYÉI végképp nem lehetne illetékes.

Annyit azért ehhez még érdemes hozzá tenni:

dr. Szentiványi Mátyás főigazgató úr tehetetlenségében (gondolom) hiába vonta meg a vállát, hiába, hogy a forgalmazási engedélyt kényszer hatása alatt adta ki, biztos lehet benne:

ha bármelyik vakcina bármely időben bármely bajt okoz majd, rajta verik el a port, a felelős ő lesz! És hihetőleg nem ok, nem alap nélkül!

Aki ugyanis igazán kényes a saját szakmai reputációjára, az a józan ész, nemkülönben pedig a szakmai követelmények szerint jár el ilyetén döntésekben és nem enged a kényszernek.

Mert ahol a legszigorúbb szakmai kérdésekben is a(z ostoba és felelőtlen) politika dönt, ott minden megtörténhet. Orbánisztán pedig ilyen föld.

figyu

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük