Connect with us

Állati

A Momentum három helyen visszalépteti jelöltjeit az ellenzék javára

Momentum Fekete-Győr András
Megosztás

Pártja az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP javára Pestszentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon lépteti vissza jelöltjeit  – jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Minden ellenzéki pártnak egyet

A politikus közölte: Pestszentlőrincen Nagy Károly lép vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes javára, Szekszárdon Rácz Norbert, az LMP-s Hadházy Ákos, Marcaliban pedig Fábián László a jobbikos Steinmetz Ádám javára.

Fekete-Győr András a visszalépéseket indokolva azt mondta: húsz nap van a választásokig, ezért nincs idő elhúzódó, eredménytelen, véget nem érő tárgyalássorozatokra és kommunikációs blöffökre, mert ennél sokkal többel tartoznak a magyar embereknek. Így eljött a döntés ideje, tettekre van szükség.

Felül kell emelkedni a „szekértábor logikán”

„Kutyakötelességünk” mindent megtenni a kormányváltásért, egy jövőbeli politikai generációváltásért és az azt követő politikai kultúraváltásért is – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Momentum részéről ez egy gesztus minden oldal felé, amellyel azt fejezik ki, hogy másokkal ellentétben, „nem csak szövegelnek”, hanem konkrét lépéseket tesznek.

Kijelentette: a „szekértábor logikán” felül kell emelkedni, mert teljes együttműködés nélkül nagyon kevés választókerület nyerhető meg Magyarországon. Ha képes volt a Momentum erre a gesztusra, akkor ez az összes többi párttól is elvárható, hívják őket Jobbiknak, MSZP-nek vagy LMP-nek – tette hozzá a Momentum elnöke.

A Momentum kész a további együttműködésre

Kérdésre válaszolva, úgy vélte: a visszaléptetéssel a Momentum megtette az első komoly lépést, és készek lesznek a további együttműködésre.

Mint mondta: a mai magyar ellenzéki közállapotokat jól jellemzi, hogy az ellenzéki pártok leültek egymással tárgyalni és perrel a hátuk mögött álltak fel. „Sárdobálás, blöffök, tehetetlenség, eredménytelenség” – fogalmazott a politikus, aki szerint az elmúlt 48 órában szinte minden benne volt, amiért a Momentum elindult a politikai generációváltás útján.

Hangsúlyozta: az ellenzéki pártoknak nyolc évük volt, hogy megbeszéljék egymással a dolgokat, de három héttel a választások előtt sem jutnak semmire.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük