Banánköztársaság
A morzsa
Régebben egy családi ebéd végén a terített asztal mellett ültünk, amikor észrevettem a tányérom mellett a morzsát. Önkéntelenül felcsippentettem, és megettem. A lányom meglepve kérdezte, hogy miért ezt eszem, hiszen ott van még minden földi jó a tálakban. “Nem tudom.”- mondtam. Nem voltam már éhes.
Napok múlva eszembe jutott, hogy én ezt a mozdulatot valakiktől tanultam.
És felrémlett a gyermekkorom. A két nagyapám. A pécsi tüzifa és szén kereskedő volt, szép belvárosi házzal. Ő lett a Kisiparosok és Kereskedők Baranya Megyei Szervezetének elnökhelyettese. Aztán jött az új rendszer 1945 után, és elvették mindenét. Állást se kapott. Ismerettségei révén karbantartóként, mindenesként dolgozott itt-ott. De ha kiderült a múltja, akkor kitették. Nyugdíjasként éjjeliőr volt, amíg bírta. Ugyanezt kérdeztem tőle én is kisgyerekként egy ebéd után. Aztán elmesélte, hogy harcolt mindkét világháborúban. A Donnál csak azért nem maradt ott, mert lekéste Pesten a vonatot, és nem tudott az egysége után menni. A századából senki sem került haza. Kereskedő szakmájára tekintettel hadtápos volt, mai kifejezéssel logisztikus. Harcolt Ukrajnában is. Amikor bementek a kiürült falvakba, sokszor még ott állt a menekülők által hagyott leves, kenyér az asztalon. De kiadták parancsba azonnali főbelövés terhe mellett, hogy nem szabad belőle enni. Hátha mérgezett. Hát éheztek. Rengeteget. Lefogyva, összetörve ért haza, de túlélte. Anyámnak, aki a pécsi Leőwey gimnáziumot jelesen végezte, “osztályidegen” gyerekeként nem is volt értelme próbálkoznia az egyetemi felvételivel. Nagyapám mindig is utálta a “kommunistákat”. Ő mondta nekem: “Kisfiam, ami van, meg kell enni! Mert nem tudhatod, hogy holnap lesz-e?”
A dombóvári nagyapám, a csodálatos Martin Antal, az Ady féle földnélküli János volt,
akit szintén kivezényeltek volna az Urak a Donhoz. De ő nem akart meghalni értük, katonaszökevény lett. Bujkált, éhezett. Egyszerű cipész, falusi paraszt volt. A világ legtisztességesebb embere. Emlékszem, hogy egy reggel nem vett nekem Balaton szeletet egy forintért a kisboltban dombóvári Árpád utcában, ahol nyaraltam náluk. Azzal indokolta, hogy sok van még vissza a nyugdíj megérkezéséig. Aztán délután nem fogadta el a három gyerekkel özvegyen maradt fiatalasszonytól a pénzt a gyerekek cipőinek javításáért. Azt mondta: -”Marikám, nagyobb szükség van arra nálatok!”
1945-ben mikor bejöttek az oroszok (ma már tudjuk, ukránok), akkor a dombóvári cipőgyárat újra kellett indítani a hadsereg számára. Megtudták, hogy neki ez a szakmája, egyszerű parasztember, nem”burzsuj”, hát megkeresték, hogy legyen az ún. “munkásigazgató”. Nem vállalta, azt gondolta, ő nem veszi el a másét. Akkor kivitték a kukoricásba, fenyegették, hogy lelövik, ha nem áll kötélnek. Hátat kellett fordítania. Kattan a závár. Aztán a katonák röhögtek egyet,és otthagyták. De a nagyanyámat egy orosz hadnagy mentette meg a részeg sorkatona általi megerőszakolástól, akit ott az udvaron véresre vert. Ma is hálával gondolok az ismeretlen hadnagyra.
Dombóvári nagyapám is felszedte az asztalról a morzsát.
Megtanulta, hogy mi a szegénység, a nyomor. Nevelőapját, a rendkívül okos, sok nyelven beszélő, világjárt, zsidó kereskedőt, Citrom Hugót a fasiszták elégették Mauthausenben.
Szóval a korral beértem őket, csak tisztelettel és szeretettel tudok gondolni rájuk.
Máshonnan indultak. De ugyanoda értek. Megbecsülni mindent, ami tisztességes, emberi. Nem lopni, nem elvenni a másét, hanem takarékosan élni, hogy baj van, legyen miből…
Szóval Viktor ezért utállak, és vetlek meg titeket mérhetetlenül.
Mert loptok, hazudtok. Urizáltok, álmagán repülőn szálldosol focimeccset nézni. Közben az általatok meghülyített nyomorult hibbantaktól elvett adókból, ellopott uniós támogatásokból mérhetetlenül gazdagodtok. Aztán röhögtök rajtuk, és veszitek a szavazataikat krumpliért, sörért, Erzsébet utalványért. Ők fel se tudják fogni, hogy micsoda hatalmas vagyont harácsoltatok össze magatoknak mindenféle cég, és szerződési hálókon keresztül. És van pofád azt hazudni, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozol! Mást se teszel! A harácsról szól az egész mocskos, korrupt Fidesz rendszer!
De egyszer vége lesz. És ahogy Ady mondta:”Ítél a nép, ítélni fog, S ezerszer jaj a bűnösöknek!”
Más a szerzőtől
Szerző
Friss
- Halló? A Rogán-művektől megbízásából hívom: mondja, mostanság mitől fél a legjobban? – Az nem opció, hogy a regnálótól….
- Figyelem! Változik az otthonfelújítási program
- Orbán, ezúttal nem titokban: aki szakmát választ, az jó lóra tesz, vele még Brüsszel sem foghat ki – Sajna ezt már bukta….
- Külföldi szavazók a magyar június 9-i voksoláson
- Rablógyikosság Zalában
- Hoppá! – A köztévétől erősít az RTL
- Perintfalvi Rita: kérdések azoknak a fideszes szavazóknak, akik már kezdenek elbizonytalanodni
- Na kik kerültek be az amerikai külügy Magyarország-jelentésébe? – Ha Tiborcz, Schadl és Völner nevére voksol, jó felé kotorászik…
- Magyar Péter kéri, jegyezze be a naptárába: 26-a, péntek 18 óra: tüntetés a Belügyminisztérium előtt
- Rákay Philip: üdv a klubban! – Comig out-ját követő megpróbáltatásairól mesélt