Banánköztársaság
A náci az náci, talányosabban: a (86/2019. X. 24.) MÖK határozatról … szubjektíven
A címben szereplő iktatószám a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés egyik határozatának száma. amely mögött a működésük alapfeltételeként szükséges bizottságok megválasztása húzódik meg.
Kósa Lajos IQ bajnok nagy baja
Ez még önmagában semmi érdekeset nem is jelentene, ha Kósa Lajosnak a Fidesz alelnökének hihetetlen cinikus beszéde – pártja csillogószemű fiataljai előtt -nem okoz a magyar belpolitikában ismét botrányt! Az alelnök – akit a magyar közvélemény nem kiugróan magas IQ-ja miatt tart számon – lényegében azt fejtegette, hogy a „zsidók a nyilas vitézre szavaztak”. Mondja ezt az ország olyan térségére célozva, „ahol a holokauszt megszüntette a zsidókat”! Az már közhelynek számít, hogy egy nálunk nagyobb hagyományú és valódi demokráciában szocializálódott kormánypártban feltehetően, nem maradhatott volna meg további 24 órát sem a legfelső pártvezetés tagjaként.
De szabad-e Kósánál megállni?
Az alelnök nem igazán lóg ki a sorból ezzel a megjegyzésével, hiszen tombol a NER gyűlöletkeltése, uszítása? Nap mint nap találkozunk a rejtett vagy kevésbé rejtett rasszista megnyilvánulással, hol cigányellenességként, antiszemitizmusként, vagy idegengyűlöletként.
Hiszen néhány nap múlva a Fricz Tamás a NER udvari publicistája látja elérkezettnek az időt, hogy Greta Thunbergék klímavédelemmel kapcsolatos jegyzetének apropóján tegyen nehezen félreérthető megjegyzéseket, miszerint ez nem más mint „…Rotschildék, Goldsmithék, Sorosék stb. -vagyis a globális elit -jól felépített terve… ”.
Brüsszelben a finn EU-ügyi tárca vezetője a magyar államtitkár Twitteres sorosozására utalva kénytelen kijelenteni, hogy minden kollégájától azt várja mondjanak határozott nemet mindenfajta antiszemitizmusra.
Ez egy ilyen ország?
Egy nemrégiben publikált ELTE-Medián felmérés szerint a magyarok közül
– 35% nyíltan előítéletes a romákkal szemben
– 20% elfogadhatónak tartja, ha a politikusok nyíltan romaellenes kijelentéseket tesznek
– 86% a romák sorsának javulásáért az ég egy adta világon semmit sem tenne
Ebben a közegben választ tisztségviselőket a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés 2019 október 24.-én. Az előzményeiről csak nagyon röviden:
Az antiszemita botrányai miatt hírhedtté vált Kulcsár Gergely augusztus végén úgy dönt -figyelemmel a felháborodásra -, hogy nem indul Debrecenben képviselőjelöltként. Ezután viszont a Jobbik a saját listáján indítja a megyei közgyűlésbe képviselőnek.
Majd október 24.-én a 24 tagú Hajdú-Bihar megyei közgyűlés a 86/2019. (X. 24.) MÖK határozatával a Pénzügyi Bizottság elnökévé meg is választotta Kulcsár Gergelyt 23 igen szavazattal (1 jelenlévő képviselő nem szavazott). Vagyis az Mszp-Dk-Momentum összesen 5 tagjából 4 egészen biztos megszavazta az augusztusban még elfogadhatatlan jelöltet, miközben a Fidesz-KDNP és a jelölő Jobbik együtt rendelkezett a szavazatok 79%-val!
Semmi sem történt elég régen, vagy mégis?
Igen ez már egy elég régi történet, de, hadd magyarázzam meg miért teszem mégis szóvá és miért éppen most?
A rasszizmus minden formája – legyen az antiszemitizmus, cigányellenesség, vagy a faji alapon elutasított bevándorlás-ellenesség olyan fekély a társadalmi szolidaritás testén, amely nem tűri az elvtelen megalkuvó háttér alkukat, a relativizálást a politikában.
Egy kiürített jogkörrel rendelkező közgyűlésben vajon mivel lett így nagyobb a politikai súlya, mozgástere a három párt 5 képviselőjének, mintha minimum nem szavaznak? Mert ez és csak ez dönti el, hogy ez kompromisszum vagy megalkuvás volt!
A brit Munkáspárt évtizedek óta legnagyobb arányú vereségének oka, hogy egy nappal a választás előtt -Keszthelyi András felméréssel támasztja alá- a megkérdezettek alig fele tudta megmondani, milyen álláspontot képvisel a Brexit kapcsán. Ezzel abba a helyzetbe hozta magát, hogy a választás két rossz miniszterelnök-jelölt között történt!
Vannak politikai értékek -nemcsak a rasszizmus ellenesség – amelyek nem tűrik a félreérthető kompromisszumokat, mert megalkuvásnak tűnhetnek és rombolják a hitelességet… még akkor is, ha az valamelyik megyei közgyűlésünkben történik!
Mondom ezt azért, mert máris megkezdődött a 2022. évi választás kampánya…
Szerző
Friss
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról