Connect with us

Kerítésen innen

A nagy bejelentés! Az OTP Ukrajna mellé állt

Megosztás

Rendkívüli bejelentést tett az  OTP Csoport minden lehetséges eszközzel támogatja Ukrajnát.  A bank bejelentetésének lényege,  hogy visszafogja oroszországi tevékenységét, miközben az ukrajnait továbbra is fenntartja, sőt, különféle adományokkal igyekszik segíteni a háborús helyzet okozta nehézségek  enyhítését.

Alárendelik magukat a nemzetközi szankcióknak

Azon dolgozunk, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több százezer euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez. Oroszországi leánybankunk működését teljes mértékben alárendeljük a nemzetközi szankciós előírásoknak. Fokozatosan leépítjük a vállalati hitelportfóliónkat, nem fektetünk orosz állampapírokba, illetve ezek forgalmazását a teljes nemzetközi OTP Csoportban felfüggesztettük. Az OTP Bank Nyrt. nem nyújt finanszírozást oroszországi leánybankja számára.

Folyamatosan mérlegeljük, hogy szükség van-e további változtatásokra az OTP Csoport oroszországi jelenlétével kapcsolatban. Minden lehetséges döntést számba veszünk, ezek között elemezzük az orosz piac esetleges elhagyásának feltételeit és következményeit is.

Áll az OTP közleményében.

Minden a háborúról!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük