Connect with us

Kerítésen túl

A Nagy Testvér figyel, mi menekülnénk, de hogyan? – néhány tipp az NSA-tól

Nagy Testvér
Megosztás

Lassan mindenki tudatába beivódik, hogy szinte mindenhol megfigyelik és ez ellen semmit nem tehet. A Nagy Testvér figyel, de biztos, hogy tehetetlenek vagyunk ellene? 

Emlékeznek még az Edward Snowden ügyre?

2013. legnagyobb nemzetközi botránya volt amikor a CIA elemző  nyilvánosságra hozott szigorúan titkos NSA (amerikai  Nemzetbiztonsági ügynökség) dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét nemcsak az Egyesült Államokban de világszerte. Az skkori világbotrány és amerikai tagadás után meglehetősen érdekes, hogy a napokban, éppen ez a szervezetet, az NSA adott közzé egy dokumentumot, amiben azt akarja segteni, hogy az embrek kikerülhessenek a nem kívánt szoros ellenőrzés alól.

Ezeket e trükköket vesd be!

A dokumentum amit a Rakéta vett észre, nálunk is érdekes lehet.

  • Kapcsoljuk ki a helyszolgáltatásokat a készülékünkön (Ezt Androidon a beállításokon belül a „Hely” menüben, iOS-es készülékeknél pedig a „Helyszolgáltatások” menüben tehetjük meg)
  • Kapcsoljuk ki a vezeték nélküli adatkommunikációt (wifi, Bluetooth), amikor nincs rá szükségünk, valamint mindig kapcsoljuk be a Repülő Módot, amikor éppen nem használjuk (aktívan) a telefonunkat
  • Az alkalmazásoknak csak annyi engedélyt adjunk, amennyi feltétlenül szükséges (ezt mindkét operációs rendszer esetében az „Adatvédelem” menüben állíthatjuk be), és lehetőleg ne használjunk olyan alkalmazásokat, amik hozzáférnek a tartózkodási helyünkhöz.
  • Ha mégis ilyen alkalmazást használunk, akkor a jogosultságát úgy állítsuk be, hogy csak akkor férhet hozzá a helyzetünkhöz, amikor az alkalmazást használjuk.
  • Tiltsuk le a hirdetési engedélyeket (Androidos készüléken ezt az „Adatvédelem -> Hirdetések és Adatvédelem -> Személyre szabott reklámok tiltása” menüben érhetjük el, míg iOS-nél az „Adatvédelem -> Hirdetés” menüpontban találjuk), és az NSA szerint legalább hetente egyszer érdemes visszaállítani a reklámazonosítót is (ezt mindkét operációs rendszernél a fent ismertetett útvonalon érjük el).

Tiltsuk le az elveszett telefon megtalálása funkciót

  • (Android: Biztonság -> Készülékkereső, iOS: iCloud -> iPhone keresése)
  • A mobileszközünkön minimalizáljuk a webes böngészést, amennyire csak lehet, és tiltsuk le a böngészőben, hogy az oldalak hozzáférhessenek a tartózkodási helyünkhöz (Chrome: Beállítások -> Webhelybeállítások -> Tartózkodási hely)
  • Használjunk VPN-szolgáltatást, ami elrejti, hogy honnan és milyen IP-címmel csatlakoztunk a netre
  • A felhő szolgáltatásokba lehetőleg ne töltsünk fel olyan adatokat, amik árulkodhatnak a helyünkről (ilyenek lehetnek például a felhőben tárolt személyes fotóink).

Mindezen túl ne feledjük, hogy nem az egyes polgárokat kell legtöbbször,minden indok nélkül, ellenőrizni éppen ellenkezőleg a kormányokat kell rövid pórázon tartani.

Nagy Testvér

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük