Connect with us

Ez a nap

A nagyvárosokban tarolt az ellenzék – egyelőre Lengyelországban

Megosztás

Megerősítette Lengyelország politikai megosztottságát a helyhatósági választás második fordulója az exit-pollok alapján – tudatta az euronews.com.

lengyel
Megosztás

Megerősítette Lengyelország politikai megosztottságát a helyhatósági választás második fordulója az exit-pollok alapján – tudatta az euronews.com.

Bár a Jog és Igazságosság párt győzött a lengyel helyhatósági választások első fordulójában, Jaroslaw Kaczynski elnök öröme nem volt maradéktalan. A kormánypárt ugyanis a vártnál kisebb arányban, a szavazatok 32,3 százalékát megszerezve nyert.

„A varsóiak megmozdultak és hallatták a hangjukat. Három év óta ez az első választás, ezért ilyen nagyszerű eredmény ez”

– mondta Rafal Trzaskowski, Varsó megválasztott polgármestere.

Második forduló

A kormányzó ultrakonzervatív Jog és Igazságosság Párt polgármesterjelöltjei minden nagyvárosban – a második fordulóban Gdanskban, Kielcében és Krakkóban – vereséget szenvedtek.

A nagyvárosok továbbra is az Európa-párti jobbközéphez húznak, ahogy az ország nyugati része is. Az Európai Unióval folyamatos konfliktusban álló Jog és Igazságosság viszont erősödött az ország keleti felében és vidéken, kilenc régiós önkormányzatban döntő befolyást szereztek, ebből hatban abszolút többséget.

A legnagyobb ellenzéki csoportosulás, a Polgári Platform csak egyetlen régióban szerzett abszolút többséget, miközben hétben végzett az élen.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük