Connect with us

Bulvár

A nemzet Ákosa himnuszt írt (át) – Ez semmi: erre felkérték és mi fizetjük a gázsiját!

Megosztás

Kovács Ákos a rá jellemző visszafogottsággal és szerénységgel kezdetben nem érezte úgy, hogy méltó rá, de szerencsére mégis megcsinálta a Budapesten tartott egyházi kongresszus himnuszát. Meg az imázsfilm forgatókönyvét is. Még jó, hogy mindenhez is ért!

ákos,
Megosztás

Kovács Ákos a rá jellemző visszafogottsággal és szerénységgel kezdetben nem érezte úgy, hogy méltó rá, de szerencsére mégis megcsinálta a Budapesten tartott egyházi kongresszus himnuszát. Meg az imázsfilm forgatókönyvét is. Még jó, hogy mindenhez is ért!

Jó, hogy van nekünk! – mondhatnánk, de inkább csendben maradunk!

„A hárítások története ez a munka. Először arra kértek fel, hogy én írjak egy új himnuszt, de erre abszolút nem érzem méltónak magam, hiszen az egyházzene nem az én asztalom. Ezután meghirdettek egy pályázatot, de a beküldött művek között nem találtak olyat, amit igazán jónak ítéltek”

– fogalmazott Kovács Ákos, vagy ahogy a magyar közönség talán jobban ismeri,

„Ákos”

a Kossuth rádiónak. A téma az idén Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza volt. Mint kiderült,

az énekes, dalszövegíró, producer új himnusz írása helyett inkább az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának áthangszerelése mellett döntött végül.

Az eredmény itt hallható:

A kongresszusra egyébként született egy imázsfilm is,

ebben a himnuszt előadó énekesek megtérését láthatjuk. A csavaros minifilm forgatókönyvét szintén Kovács Ákos írta:

.. és, ha valaki lesz az idelátogatók között, aki nem ismeri „világnyelvünket”,

annak sem kell lemaradni az élményről:

VIA Telex

Kapcsolódó

 

akos

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Ha bele pistultok is teltházas lesz az Ákos-Eucharisztikus koncert! - Kötelező a részvétel több egyházi iskola tanulóinak.... - Városi Kurír

  2. Pingback: Ákos a polihisztor -Bukfenc mindent tud, Bukfenc mindent lát - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük