Connect with us

Blogbazár

A „nemzeti elkötelezettségű magyar tőke” úgy rúgja ki a magyar munkavállalókat, hogy a lábuk sem éri a földet!

"Mészáros Opusa lenne a magyar sikervállalkozó sikertörténete???? Ez egy nagy átverés és hókuszpókusz!"
Megosztás

„Világosodik lassacskán az elmém”; a vészhelyzet kihirdetése után néhány nappal arról szóltak a hírek, hogy „Mészáros Lőrinc” nemzeti oligarcha vagyona rövid idő alatt, csaknem harmadával, 120 milliárd forinttal csökkent, mivel a tőzsdén 60 százalékkal csökkent a cége részvényeinek árfolyama.

Ugyanezekben a napokban tudtuk meg

azt is, hogy az EU annak érdekében, hogy segítse a járvány miatt válságos helyzetbe került országokat, minden rendelkezésére álló forrást elérhetővé tesz, és ennek keretében Magyarország 2.000 milliárd forint támogatást kap. Ám mivel az Unió a 2012-2020-as időszak támogatási összegeit már elosztotta, így jelentős részben – a rendkívül kedvező hiteleken és a költségvetítési szigor lazításán túl – csak ezek átcsoportosításával tudja támogatni a koronavírus hatásai elleni küzdelmet az egyes országokban. Éppen ezért felhatalmazta az országokat, hogy az eddig nekik nyújtott és fel nem használt támogatásokat szabadon csoportosítsák át a járvánnyal szembeni védekezésre és a gazdasági válság elleni küzdelemre.

Csakhogy ez nálunk speciel azt jelentené,

hogy az eddig a család, az oligarchák és a haverok között szétosztott milliárdokat, mostantól a közjó érdekében kellene felhasználni. Egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket kellene beszerezni és főképp a válság miatt munkahelyüket elvesztő munkavállalókat és a különösen nehéz helyzetbe – konkrétan az éhhalál szélére kerülő – mélyszegénységben élő családokat kellene támogatni abból a pénzből, amit már a zsebükben éreztek az „új nemzeti burzsoázia”, másképpen szólva a kormány klientúrájának tagjai. Erről pedig a magyaremberek kormánya, amely egyébként senkit nem hagy az út szélén, hallani sem akar.

Ezért a  teljes nemzeti propaganda gépezetét bevetve hazudja azt a magyarembereknek,

hogy az EU egyetlen fillért sem az országnak a járvány elleni harcra. Miközben az Unió az éves GDP 20 százalékát bocsátaná rendelkezésre annak érdekében, hogy a járvány kevesebb kárt okozzon az országban, a kormány ebből a támogatásból egyetlen fillért nem szán arra, hogy a munkájukat és megélhetésüket most elvesztőket, valamint a rászorulókat segítse válságos helyzetükben, viszont továbbra is önti az EU-s pénzeket kikötőkre, kastély- és szállodafelújításokra, sportberuházásokra, valamint a kormány feltételek nélküli kiszolgálására és népbutításra szegődött egyházak támogatására.

Magyarországon kívül egyetlen más európai ország kormánya sem tesz ilyet!

Mindenhol a válság által legjobban sújtott rétegeket és gazdasági ágazatokat segítik elsősorban, nálunk a kormány legfontosabb teendője a turizmus, az építőipar, a divatipar(!) és a sport támogatása, mivel a család és az oligarchák gazdasági érdekeltségei elsősorban ezeken a területeken működnek.

Csak „Mészáros Lőrinc” a vészhelyzet hat hete alatt, több mint száz milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, így lassan a pénzénél lesz, de kellenek a további milliárdok a most csődbe jutó, de a jövőben ígéretes vállalkozások felvásárlására.

És ma kiderült,

hogy a gázszerelőből az ország leggazdagabb emberévé avanzsált „Mészáros Lőrinc”

hat héttel a vészhelyzet kihirdetése után Magyarország legnagyobb szállodaláncában, amely természetesen az ő tulajdonában van, a munkavállalók 50 százalékát(!) azonnali hatállyal az utcára teszi, mivel a szállodákban felújítási munkálatok kezdődnek.

Természetesen EU-s pénzekből

Amikor az „új nemzeti tőkésosztály” törvényen kívüli eszközökkel történő létrehozása került szóba, akkor mindig az volt a válasz, hogy azért van szükség erre, mert a „nemzeti tőkések” a magyar érdekeket tartják majd szem előtt, szemben a gaz külföldiekkel és liberálisokkal, akiket nem érdekel a haza fényre derülése. Hát most ismét véresen komoly ízelítőt kaphatunk abból, hogy mennyire „nemzeti elkötelezettségű a nemzeti tőke”. Mihelyt nem termelnek elegendő profitot úgy rúgja ki a magyar munkavállalókat egyetlen pillanat alatt, hogy a lábuk sem éri a földet.

Forrás

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük