A Bajkonurból csütörtökön felbocsátandó Szojuz-MSZ-14-es űrhajó parancsnoki ülésében indul majd el a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomásra a Fedor (oroszosan: Fjodor) nevű, ember alakú robot, amelynek – tervezői szerint – fontos szerepe lesz a Holdon és más potenciális bolygókon létrehozandó bázisok felépítésében.


Nehéz és veszélyes feladatai lesznek

Fedor, „aki” elnevezését a Final Experimental Demonstration Object Research (Végső Kísérleti Szemléltető Tárgykutatás) angol kifejezés rövidítéséből nyerte, alapvetően egy távirányítással őt navigáló ember mozdulatait képezi le egyidejűleg, de korlátozott autonóm cselekvésre is képes.

A robot fejlesztése 2014-ben kezdődött Avatar néven, eredetileg a lakosságnak a katasztrófa idején való mentéséért felelős rendkívüli helyzetek minisztériumának irányítása alatt. Később Moszkva hasznosnak ítélte, hogy az űrkutatásba is bevonják nehéz és veszélyes feladatok elvégzésére.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatója augusztus 1-jén jelentette Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy Fedor az űrállomásra készül. Az android előbb az űrállomás fedélzetén tartózkodó Alekszandr Szkvorcov kozmonauta, majd a földi irányító központban tartózkodó egyik kezelő mozdulatait fogja lemásolni. Az űrben használandó változata a Skybot F-850-es elnevezést kapta.

Nagyon barátságos és humorérzéke is van

Fedor 184 centiméter magas, felszereltségétől függően 106-160 kilogramm súlyú és 20 kilogramm hasznos teher hordozására alkalmas robonauta. Képes járni, emelni, kormányozni, kúszni-mászni és felborulás után önállóan talpra állani. Fedort fokozatosan egyre bővülő mesterséges intelligenciával is ellátják majd.

„A Skybot F-850 nagyon barátságos és humorérzéke is van” – jelentette ki Alekszandr Blosenko, a Roszkoszmosz tudományos tanácsadója a Sputnik News hírügynökségnek.

A szakember szerint az android nemcsak köszönni tud, hanem a legkülönbözőbb témákról társalogni is, a megalkotóitól kezdve a világűrön át a filozófiáig. Hozzátette ugyanakkor, hogy több algoritmus is biztosítja, hogy Fedor az űrállomás fedélzetén ne tegyen váratlan mozdulatokat.

Fedorral megy Maruszja, a kötött űrhajósbaba

Az android a tervek szerint szombaton csatlakozik majd az űrállomás személyzetéhez és tíz nap után tér majd vissza a Földre. Utazására a Roszkoszmosz közlése szerint elkíséri majd egy Maruszja nevű kötött űrhajósbaba is, amely ha a súlytalanság állapotában lebegni kezd – csakúgy mint a kozmonauták által magukkal vitt játékok –, azt fogja jelezni, hogy az űrhajó elhagyta a földi gravitációt.

Nem Fedor lesz az első robonauta, aki megjárja a Nemzetközi Űrállomást. Az amerikai NASA Robonaut 2 láb nélküli humanoid robotja 2011-től a 2014-ben történt meghibásodásáig dolgozott ott, majd tavaly visszahozták a Földre, ahol korszerűsítve várja a visszatérést. Az Európai Űrügynökség (ESA) által kifejlesztett, gömb alakú CIMON (Crew Interactive Mobile Companion, avagy Legénységi Interaktív Mobil Társ) tavaly óta segíti az űrhajósokat, az IBM földi Watson számítógépével összekapcsolva.

A Newsweek amerikai magazin szerint az űrállomás legfejlettebb robotja a két Astrobee repülő kocka, amelyeket a NASA áprilisban juttatott fel. A japánok úttörő robonautája 2013-ban a 34 centiméter magas, emberre emlékeztető külsejű Kirobo volt ugyanitt.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét