Connect with us

Ez a nap

A Néppárt döntött a Fideszről

fidesz
Megosztás

Hétfőn ülésezett az Európai Néppárt és arról döntött, hogy meghosszabbítják a Fidesz kizárását – írja az Index.

Az már korábban is kiszivárgott, hogy elhalasztják a döntést. A magyar kormánypárt jövőjéről 2021 első felében tárgyalnak majd egy kongresszuson – olvasható a portálon.

A kongresszuson a Néppárt új politikai víziójáról fognak vitázni, de az alapvető értékekben egyetértés van

– írt a Twitteren Aura Sala, a finn Kokoomus párt elnöke.

A Fidesz tagságát tavaly függesztették fel a Néppártban, de a szervezet EP-frakciójának tagja maradt. A Néppárt három nagy tekintélyű politikusát – Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellárt, Herman van Rompuyt, az Európai Tanács korábbi elnökét és Hans-Gert Pötteringet, az EP volt elnökét – bízta meg azzal, hogy készítsenek egy jelentést és tegyenek javaslatokat a Fidesz tagságával kapcsolatban.

A „bölcsek” jelentését

a korábbi menetrend szerint január végén kellett volna a párttagokkal ismertetni, hogy a február eleji értekezleten dönthessenek, de készítői nem tudtak egyezségre jutni: Schüssel visszaállította volna Fidesz tagságát, Van Rompuy kizárta volna a magyar kormánypártot, Pöttering meg köztes álláspontra helyezkedett.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük