Banánköztársaság
A Néppárt és az Európai Unió
De most megint minden bizonytalanná vált – csak abban reménykedhetünk, hogy Daul kisebbségi véleményt közölt… Manfred Weber másképp számol.
A Magyar Köztársaság újjáépítése, Orbánia megdöntése magyar ügy, magyar föladat. De ez nem változtat azon, hogy a Néppárt a Sargentini-jelentés elfogadásáig Orbán bűntársa volt – és úgy tűnik, továbbra is az marad.
Néppárti kiállás Orbán Viktor mellett
Joseph Daul kijelentette:
a sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink.
Nehéz ezt másképp, mint Orbán Viktor melletti kiállásként értelmezni. Joseph Daul egyébként e tekintetben „rovott múltú” politikus, ahogy elődje, Martens is az volt. Mindketten „választási kampány” idején jelentek meg Budapesten, hogy a Fidesznek segítsenek. De nem ez volt a baj, hanem az, ahogy tették: beszálltak Orbán gyűlöletkampányába, visszhangozták a legaljasabb rágalmakat. Szereplésük a Néppárt szégyene volt, és az emberben fölvetette a kérdést: vajon mennyire szilárd az uniós értékek, a demokratikus jogállam iránti elkötelezettségük.
Daul és Weber
A Sargentini-jelentés melletti meggyőző néppárti többség – úgy tűnt – fordulatot jelent a párt politikájában. Manfred Weber másképp számol, s talán másképp is gondolkodik, mint Daul. Úgy ítélheti meg, hogy a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek esetleges támogatása számára fontosabb lehet, mint Orbán Viktor megtartása, „képviselőinek” szavazata.
De most megint minden bizonytalanná vált – csak abban reménykedhetünk, hogy Daul kisebbségi véleményt közölt…
A dologban az a furcsa, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása óta minden nap, minden óra érv Orbánék kihajítása mellett. Az, a diplomáciában merőben szokatlan hangnem, amelyet a banda megenged magának, önmagában elegendőnek tűnik legalábbis a tagsági viszony fölfüggesztéséhez. De támadnak mindent, nem csupán „Brüsszelt” és Sargentinit: gyűlöletkeltés célpontja lett az ENSZ és mindenki, aki bírálja a magyar viszonyokat.
Újabb ocsmány kampány
Olyan általános átkozódás, olyan ordenáré, bunkó „üvöltözés” hallatszik Magyarországról, mint a Soros elleni kampány legocsmányabb időszakában. És Sorossal riogatnak most is, a goebbelsi antiszemita hecckampányok stílusában, tartalmában.
Ez csak a kezdet :
„Védjük meg Magyarországot!” – de hát ki ellen..? Kik ellen ágálnak háborús hangnemben? Az unió ellen, ahová önszántunkból léptünk be, és amely pénzeli az országot, legfőképpen a Fideszt..?
Mellékesen, mintegy félkézzel, „visszautasították” az általuk „Stop Soros”-nak elnevezett gyűlöletcsomag elleni uniós bírálatokat is. Fölényes hangon dumálnak, hazudozva a CEU-ról, és tovább fenyegetik a civileket. Fölvásárolják a még megmaradt független médiát, és általában is egyre romlik az ország állapota, helyzete.
Semmi sem változik tehát, illetve minden egyre rosszabb. A „Stop Soros” ugyan jogi fércmű – el is fogják marasztalni, talán a magyar zalaptákolmány-bíróság kivételével –, arra nem alkalmas, hogy védhető intézkedéseket hozzanak rá hivatkozva, de arra igen, hogy folyamatosan zaklassák, fenyegessék, megfélemlítsék a civileket, és gyűlölködés célpontjaivá tegyék őket. Pontosabban: mindez már megtörtént, és a helyzet folyamatosan súlyosbodik.
Daul elvette a reményt
Az „anti-Sargentini” határozati javaslat első olvasásra is meghökkentő: végtelen züllöttség szükséges elfogadásához, támogatásához. Nem kétséges, hogy a Fidesz képviselői valamennyien kellően züllöttek, és nem kétséges, hogy híveiket is már régen sikerült kellően lezülleszteni.
Ebben a helyzetben némi reményt jelentett a Néppártban megfigyelhető elmozdulás – és Daul ezt a reményt vette most el. Pedig számítgatása hibás: a Fidesz nem háziasítható, és belülről sokkal nagyobb veszedelmet jelent, mint kívülről. Ha a Néppárt kizárná, a májusi választásokra Orbán elutasításában közös front jöhetne létre az európai szélsőjobboldal, a neonácik ellenében.
Hogy lehet egyszerre a demokratikus alapértékeket emlegetni és Orbánt támogatni, vagy akár csak megtűrni?!
Az Orbánhoz való viszony – akár tetszik, akár nem – a Néppárt számára alapvető identitásbeli kérdés. Ideje volna ezzel végre szembenéznie.
Szerző
