Kiemelt hírek
A nyaktiló neve: közösségi közlekedés
A közösségi közlekedés az a pont állítja a napi.hu, amin keresztül a kormány kivéreztetheti, vagy ha úgy szemléletesebb megfontoltja Budapestet.
Ameddig nem oldják meg az előre tervezhető támogatását az ágazatnak, addig, ez marad az első számú póráz aminek vége a mindenkori kormány kezében van.
Volt ilyen megállapodás, egyszer
A fővárosnak utoljára 1998-ban, nem sokkal a választások, azaz a Fidesz hatalomra kerülése előtt sikerült tető alá hoznia egy hosszú távú, normatív finanszírozási rendszert az akkor még regnáló szocialista-szabad demokrata kormánnyal. Írja az oldal
A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy azt a megállapodást Horváth Csaba akkori főpolgármester helyettes jelenleg Zugló polgármestere, dolgozta ki Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
A hatalomba lépő Fidesz-kormány ezt nem tartotta be. folytatódik a cikk. Az újabb kormányváltást követően, 2002-ben újra napirendre került a kérdés, és két évvel később született egy megállapodás. Ez három pilléren állt.
- Az első, hogy a főváros öt éven át évenként növeli a tarifák reálértékét, azaz az inflációnál nagyobb arányban emeli a jegy- és bérletárakat, majd ezután az inflációt követi.
- A második, hogy az állami költségvetés normatív szabályok szerint támogatja a budapesti tömegközlekedést.
- A harmadik, hogy a főváros igyekszik olyan adóbevételeket beszedni, amelyeket a tömegközlekedés finanszírozására fordít.
A tarifaemelés részben megtörtént. Az állam is hajlandó volt a zsebébe nyúlni, és ezt a vállalását néhány éven át teljesítette, az adókivetési lehetőség ilyen célzott bővítését azonban a kormány végül nem vitte a parlament elé. A kormányoldali képviselők valószínűleg attól tartottak, hogy a többi önkormányzat nem nézné jó szemmel a „kivételezést”, és a fővárosban sem lett volna népszerű. Fejeződik be az idézett cikk.
Friss
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert
- ‘…Úgy tűnik, hogy a jogállam nem áll meg a nemzetbiztonsági szolgálatok főbejáratánál…’
- Közlöny van róla: nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk népszavazgatni arról, hogy hányszor lehet valaki miniszterelnök
- ‘Lehallgatnak minket…’ – sokan elmondhatnák manapság ezt a mondatot, most Borbély Alexandra tette
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor