Connect with us

Banánköztársaság

A nyár 81. napján meg kell ünnepelni a Szent Kerált!

Megosztás

1020 évvel az első, Szent Kerál megkoronázása után a mogyorók országában, akarom mondani Királyföldeken ismét egy jóságos kerál uralkodott hű alattvalóikon, akik azt hívék, hogy szeretetben, testvériségben élnek honfitársaikkal, holott a kamarilla propagandája már régen megfagyasztotta szívüket.

Megosztás

1020 évvel az első, Szent Kerál megkoronázása után a mogyorók országában, akarom mondani Királyföldeken ismét egy jóságos kerál uralkodott hű alattvalóikon, akik azt hívék, hogy szeretetben, testvériségben élnek honfitársaikkal, holott a kamarilla propagandája már régen megfagyasztotta szívüket.

A jó mogyorók nem ismertek már sem Hét Istent, sem embert; kiveszett az irgalom az Anya országából. A szürkehám-kór hiába figyelmeztette az alattvalókat, a Kerál és Segítője úgy határozott most van ideje az ünneplésnek.

Harmincezer hű mogyoró a sírba szállt, de ez nem érdekelte a koravén kerált. A Csendes Nővérek, akik a halottakat készítették elő a temetésekre, némasági fogadalom miatt nem beszélhettek.

Az Udvari Harsona csupa szépről regélt

Ünnepelni kell ezer és még húsz esztendőt, különben is V kerál Királyföldeken még többet volt száműzetésben (16 év), mint hatalmon (15 év). Nincs még kiegyenlítve a számla.

V kerál újkori uralkodásának 11. évében keserű a számla. Képzett alattvalók: felcserek, bádogosok, fogadósok nagy része már elmenekült Koronaföldekről és a Casterly-hegyen, Dorne-ban, vagy éppen Égikertben robotolnak négyszer-ötször annyi zsoldért.

De V-t mindez nem érdekli, ő a Vastrón kerálja, ő parancsol a híveknek és a nem híveknek egyaránt. Ha saját jogon nem is tisztelik, megteszi az 1020 évvel ezelőtt megkoronázott Stephan kerál.

Őt csak tisztelni lehet, egy Szentet nem lehet kritizálni, nem lehet megkérdőjelezni. Ha egyszer már Szent, szent annak keze, lába, a palástja, a jogarja és a koronája. Bár, a ma ismert szent koronával nem is találkozott a Szent Kerál, mégis képzeletben és a giccses „műalkotásokon” a fejére tesszük, úgy mégis minden más. Ő a Szent Kerál!

A mostanság uralkodó V kerál is ilyen dicsőségre vágyik

A déli határokon a betolakodó dothrakiak ellen acél kerítést húzatott.

A 300 mérföld hosszú és 800 láb magas erődítmény a Hét Királyság déli határában húzódik, célja a birodalom védelme. A Kerítést az Éjjeli Őrség védi, központjuk a Kerítés árnyékában húzódó Fekete Vár. Ezen kívül az Árnyéktoronyban és a Tengermelléki Keleti Őrségben vannak még Kerítést védő fekete testvérek.

De ez még nem volt elég V kerálnak, a Kistanácsot is saját képére formálta át, persze Kisujj és a Varys, az eunuch még maradhatott, de a Jószágigazgatót a dothraki Ménesbirtokra száműzte a kerál.

És ha már ünnep, a nyár 81. napján ha törik, ha szakad meg kell ünnepelni a Szent Kerált.

A Makulátlanok hajnali avatásán Királyvár fölött megjelent a három sárkány, hangrobbanással és tűzokádással jelezték a népnek V kerál hatalmát és irgalmát.

A Vörös Erődben Hét Királyságra szóló ünnepség kezdődött

Olyan lakoma, parádés felvonulás volt, hogy még Bolhavégen is csurrant, cseppent a királyi nektárból. Szem nem maradt látvány, száj nem maradt étek híján.

A Mesterségek Ünnepén bemutatkozott a Hét Királyság összes céhe és manufaktúrája.

A Hét lovagból álló királyi testőrség minden tagja hófehér palástot és páncélt viselt.

Az istenadta nép a Vörös Erődtől a Baelor Nagy Szentélyéig vezető sugárúton egy emberként ünnepelte látszólag a Szent Kerált, de valójában a meg nem koronázott V kerált hozsannázták.

A szürkehám-kór ellenére a nagy tömeg hullámzott az utcákon és a tereken. Mindenki fel volt ajzva, az esti óriási Tűzijátékra vártak, a Szent Kerál nagyobb dicsőségére.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük