Connect with us

Sport

A parakajakos Kiss Péter Pál sorozatban harmadszor világbajnoki aranyérmes

Megosztás

Kiss Péter-Pál piros-fehér-zöld hajójával a rajt után rögtön az élre állt, s bár brazil riválisa a hajrában megpróbálta megszorítani, magabiztos győzelmet aratott.

Kiss PÉter Pál
Megosztás

A parakajakos Kiss Péter Pál másodszor is megvédte címét a KL1 200 méteres versenyben a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A Budapesti Honvéd 19 éves, paralimpiai bajnok versenyzője a pénteki fináléban végig irányította a futamot

Kiss Péter-Pál piros-fehér-zöld hajójával a rajt után rögtön az élre állt, s bár brazil riválisa a hajrában megpróbálta megszorítani, magabiztos győzelmet aratott. Kiss 2019 és 2021 után sorozatban harmadszor nyert.

„Nagyon vártam már ezt a versenyt és nagy izgalommal álltam be a rajtgépbe. Végre újra voltak nézők, szurkolók, s külön öröm, hogy sikerült nyernem. Féltem, hogy hideg lesz az idő, de egész kellemes volt, így maradt a rövidujjú. A rajt előtt éreztem a feszültséget mindenkin, ahogy magamon is, de az ellenfeleken azt is láttam, várják, hogy az űzött vad meglesz-e. Most először vagyok ezen a kontinensen, kellemes emlék lesz számomra ez a vb” 

– nyilatkozott a közmédiának a régi-új világbajnok.

A szám másik magyar indulója, a 42 esztendős, riói paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert negyedik lett a döntőben.

A további két magyar érdekeltségű pénteki fináléban Rozbora András a hetedik helyen végzett KL2 200 méteren, míg Kiss Erik nyolcadikként zárt KL3 200 méteren.

Az épeknél négy egység közül kettő jutott be a szombati fináléba, két másik hajó a B döntőbe kvalifikálta magát

A pénteki középfutamos program kezdeteként magyar részről a kenus Korisánszky Dávidot szólították a rajthoz, és akárcsak a többi számban, 200 méter egyesben is az első három hely ért döntőt. Az MTK rutinos, 29 éves, háromszoros vb-bronzérmes versenyzője az előfutamban ötödikként ért célba, most azonban óriási csata végén sikerült megnyernie versenyét. A kazah Viktor Stepanovval és a cseh Petr Fuksával harcolt nagyot, amit jól mutat, hogy az első három helyezett 13 századmásodpercen belül ért célba.

„Az előfutamban voltak technikai hibáim, szörnyű volt a teljesítményem, egyszerűen béna voltam. Ez a mai jobb volt, de szerencsére van még egy felvonás, hogy megmutassam a világnak, hogy mi az, amit tényleg tudok”  

– mondta a közmédiának Korisánszky Dávid, aki családja támogatását is élvezi a helyszínen, s ahogy fogalmazott, ez óriási motiváció a számára.
Korisánszky
Korisánszky Dávid. Fotó: MKKSZ

„A bátyám felesége a vízreszálló stégen önkéntes, holnap pedig már a testvérem is itt lesz, és egy másik is itt van, egyetlen hiányzó a legidősebb bátyám. A menyasszonyom és a kisfiam pedig otthonról szurkolnak.” 

Hasonlóan szoros küzdelmet hozott az 500 méteres férfi kajaknégyesek versenye, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összeállítású magyar kvartett azonban ebben lemaradt az első három helyről – a harmadik egységtől éppen 13 századdal. Öt hajó is szinte együtt haladt, s a végén minimális előnnyel a csehek, a franciák és a házigazda kanadaiak szerezték meg a továbbjutó pozíciókat, míg Kuliék – bár a litvánokat sikerült megelőzniük – negyedikként értek a célba, így szombaton csak a B döntőben szállhatnak vízre.

„Nehéz mit mondani, a pályának gyakorlatilag egyik része sem volt jó” 

– értékelt a vezérevezős, Kuli István.

A férfi kenupárosok 500 méteres középfutamában a tavaly ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó a táv nagy részében vezetett, s ugyan közvetlenül a befutó előtt megelőzte kínai riválisa, a biztos második hellyel magabiztosan kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé.

„Ez egy jó pálya volt, ki tudtuk magunkat hajtani. Nekem az előfutamban nagyon hiányzott az, hogy a végén beégjen a rendszer és tényleg kikormolódjon. Örülök, hogy bejutottunk az A döntőbe. Ha a fináléra a finist is jól összerakjuk, akkor elérhetünk egy jó eredményt” 

– nyilatkozott Fekete Ádám. 
Fekete
Fekete Ádám és Hajdu Jonatán. Fotó: MKKSZ

Az MTK 21 éves, vb-újonc kajakosa, Balogh Gergely is mindent megtett, hogy bekerüljön az első három közé. Féltávnál a negyedik helyen lapátolt, s akkor még úgy tűnt, egy jó hajrával előrébb léphet, de végül túl erős volt számára az ausztrál Jean Westhuyzen, a svéd Dennis Kernen és a lengyel Wiktor Leszczynski által diktált tempó, s negyedik helyével szombaton a B döntőben fejezi majd be a világbajnokságot.

„Szerettem volna A döntőzni, így nem vagyok elégedett. A jövőben még többet kell készülni, edzeni, és akkor biztos vagyok benne, hogy meglesz” 

– fogalmazott Balogh Gergely

A finálékat szombaton és vasárnap tartják a Banook-tavon.

Forrás: MKKSZ / MTI

Kolonics Györgyre emlékeztek Csepelen halálának 14. évfordulóján

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Kopasz Bálint visszaszerezte a világbajnoki aranyérmet, a Kiss Blanka, Lucz Anna duó nyert 200 méteren | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük