Connect with us

Ez a nap

A parlamenti szavazás napján is tüntetnek az MTA-t szétverő terv ellen

Megosztás

Nem hagyhatjuk, hogy itt és így legyen vége – írja felhívásában az Akadémiai Dolgozók Fóruma.

Palkovics beváltotta zsarolását

„A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nemzeti kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. Közel 200 éves nemzeti intézményünket most mégis megcsonkítják” – így kezdődik az Akadémiai Dolgozók Fórumának felhívása részvételre a jövőhét keddre szervezett demonstrációra. Azt írják, Palkovics László innovációs miniszter beváltotta korábbi zsarolását:

„erővel rabolja el az Akadémia kutatóhálózatát, mert az nem volt hajlandó önként lemondani értékeiről, vagyonáról, és az elmúlt egyéves küzdelemben következetesen képviselte a tudományos szabadság és az akadémiai autonómia eszméjét”.

Kedden szavaz a parlament a Palkovics-tervről, vagyis a tüntetést nem véletlenül időzítik július 2-ra. „Megtapasztaltuk, hogy mekkora erőt és tartást tud adni a szolidaritás, az egymásért való közös kiállás” – írják, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet hagyni, hogy „itt és így legyen vége”.

(Forrás: Népszava)

Átment az MTA-csonkító törvény a parlamenti bizottságon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük