Szakmai szervezetek sem rajonganak az új Nemzeti alaptanterv koncepciójáért. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Tanítanék Mozgalom tanévnyitó értekezletén számos probléma szóba került.


Ugyan nem fércmű, de…

Ugyan nem tükrözi a kormány hazafias és keresztény szemléletű elvárásait (éppen ezért a jelek szerint a kabinet tetszését sem nyerte el), a szakma sincs elájulva az új Nemzeti alaptanterv (Nat) péntek éjjel nyilvánosságra hozott tervezetétől – derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Tanítanék Mozgalom szombati, budapesti tanévnyitó értekezletén, ahol Nahalka István oktatáskutató elemezte a koncepciót. – Azt nem lehet állítani, hogy fércművet alkottak volna a kollégák, de az a tervezet, amit kiadtak, ósdi – fogalmazott a szakértő, aki szerint a most kidolgozott vitaanyag részleteiben ugyanaz, mint a jelenleg érvényben lévő 2012-es Nat. – Nincs előrelépés.

Túlhaladott elképzelések

Az alaptantervbe foglalt tananyag mennyisége érdemben nem csökken, a kerettantervek kötelező jellege visszatér. A kulcskompetenciákra ugyan nagyobb hangsúlyt fektet, de ez még mindig egy tananyagközpontú tanterv – mondta Nahalka. Úgy véli, a gyermekek fejlődésével és a tanuláshoz való hozzáállásában is túlhaladott elképzeléseket tartalmaz az anyag, a tanulói teljesítménymérések túl nagy hangsúlyt kapnak. Nincsenek benne érdemi válaszok az esélyegyenlőtlenség csökkentésére, ez a kérdéskör csak „lózungok” szintjén kerül elő. A kutató szerint az oktatási programcsomagok rendszereihez sehogy sem viszonyul a tervezet, a személyre szabott, differenciált oktatás elképzelései sincsenek megfelelően kidolgozva benne.

– Ez a Nat nem az összes, közoktatásban tanuló diák Nat-ja, a szakképzésről alig esik szó benne – tette hozzá.

A szakközépiskolák mindössze két mondatot értek

Hasonlóképp vélekedett Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform szakképzési szakértője is. Mint mondta, a szakközépiskolák csak két mondat erejéig jelennek meg a tervezetben. Emellett rámutatott azokra a problémákra, amelyekkel a szakképző intézményeknek idén szeptembertől is szembe kell nézniük: elképesztő hiány van szakmai tanárokból és szakoktatókból, sok helyen nem tudják megtartani a szakos órákat. De előfordulhatnak olyan szakképzések is, amelyek végül nem indulnak el szeptembertől, ugyancsak a szakoktatók hiánya miatt.

Névtelen tanárértékelés

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke hangsúlyozta: a közoktatás egészében érezhető a tanárhiány. A pedagógus társadalom egyre idősödik, a nyugdíjazások száma évről évre növekszik. Szerinte a helyzet csak rosszabb lesz, ha nem törlik el a közszférát érintő nyugdíjkorlátozást. Hiába jelentkeznek ugyanis a korábbiakhoz képest valamivel többen pedagógusképzésre, a lemorzsolódás aránya hatalmas: a jelentkezők 45 százaléka nem fejezi be tanulmányait, a pályakezdő tanárok 30 százaléka pedig egy év után, további 30 százalék öt év után elhagyja a pályát.

Vannak olyan tanárok, akik alkalmatlanok erre a hivatásra, mégis a pályán maradnak – erről Kormos Krisztián, a Független Diákparlament (FDP) szóvivője beszélt. Az FDP egyebek mellett azt javasolja, hogy az iskolák számára hozzanak létre egy elektronikus és névtelen, diákok és szülők által is kitölthető tanári értékelő rendszert, amelynek keretében a több éven át az elvártnál rosszabb értékelést kapó, megalapozott panasszal illetett pedagógusok ügyében az intézményeknek legyen kötelességük eljárni (ez azonban ne legyen nyilvános).

Szakmai tárgyat csak szakképzett tanár taníthasson

Szükségesnek tartják az is, hogy minden iskolában legyen olyan jogorvoslati rendszer, ami a tanárok és intézményvezetők szabálysértéseit is szankcionálhatja. Továbbá szakmai tárgyakat csak az adott szakmában képzett tanár taníthasson.

A közoktatás egy másik fontos szeglete a tankönyvellátás. Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének alelnöke szerint a tankönyvellátás az iskolarendszer állapotának bemutatására is alkalmas „lakmuszpapír” – a jelenlegi „mérési eredmények” nem sok jót mutatnak. A magánkiadókat egyre inkább kiszorítják, tankönyvi engedélyeik meghosszabbítását – eljárás lefolytatása nélkül – elutasították. Miközben az ugyanolyan paraméterű állami kiadású tankönyvek engedélyét minden gond nélkül meghosszabbították. Több magánkiadó emiatt pert indított az Oktatási Hivatal ellen. Az első tárgyalásokra már szeptemberben sor kerül.

(Forrás: Népszava)

Hozzászólna gyermeke oktatásához? – Kásler és a Fidesz várja javaslatait!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét